h i r d e t é s

Hatvan-hetven választókerületben lesz MSZP-s jelölt az előválasztáson

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hatvan-hetven választókerületben lesz MSZP-s jelölt az előválasztáson

2021. április 10. - 06:24

Nem indulnak majd olyan helyeken, ahol már megvan a fideszes jelölt legesélyesebb kihívója.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke - Forrás: MTI

Egy pénteki háttérbeszélgetésen mutatta be Tóth Bertalan elnök a Magyar Szocialista Párt programját, ahol azt is bejelentette, hogy hatvan-hetven választókerületben lesz jelöltje az MSZP-Párbeszéd szövetségnek az őszi előválasztáson – írja a Telex.

Azt is megerősítette Tóth, hogy nem lesz olyan körzet, ahol a két párt egymás ellen indulna. Arról, pedig hogy melyik választókerületben kit jelölnek, még ebben a hónapban döntenek.

A lap beszámolója szerint a pártelnök arról is beszélt, hogy az MSZP akár mind a 106 körzetben tudna indulni, de ott nem tartják ezt szükségesnek, ahol már megvan, ki lehet a fideszes jelölt legesélyesebb kihívója.

Miniszterelnök-jelöltnek továbbra is Karácsony Gergelyt szeretné az MSZP, ám hogy a főpolgármester vállalja-e a feladatot, még nem tudni.

A Telex emlékeztetett: az ellenzéki összefogásban szereplő, közös listán induló hat párt – a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Pártbeszéd – közül egyedül a DK közölte azt, hogy az összes választókerületben lesz jelöltje. Köztük van Czeglédy Csaba, Gy. Németh Erzsébet és Bősz Anett is.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke azt mondta, nem mindenhol indítanak jobbikost, de mindenhol beállnak az általuk legalkalmasabbnak tartott jelölt mögé, a Momentum és az LMP pedig már több indulóját bemutatta. (hvg.hu)