h i r d e t é s

Hamarosan vége lehet a magyar cafeteriának a jelenlegi formájában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hamarosan vége lehet a magyar cafeteriának a jelenlegi formájában

2016. február 04. - 16:38
0 komment

A SZÉP-kártya és az Erzsébet-utalvány miatt indult uniós kötelezettségszegési ügyben február 23-án lesz az ítélethirdetés az Európai Unió Bíróságán a bizottság és a magyar kormány perében.

Rövidesen véget érhet az Európai Bizottság és a kormány tusakodása, és komoly az esélye annak, hogy ez a magyar cafeteria rendszer végét fogja jelenteni (legalábbis a jelenlegi formájában) - írja a HVG.

Az Európai Bizottság az Erzsébet-utalványok és a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) miatt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben.

A kormány kezdettől fogva kötötte az ebet a karóhoz, az uniós vizsgálatból nyilvános vita, majd per lett, amit a bizottság tavaly áprilisban indított el az Európai Unió Bíróságán.

Az ügy onnan indult, hogy a magyar állam törvényi erővel kiebrudalta az étkezésijegy-piacról a külföldi cégeket. 2011 novemberében az adótörvényekbe szuszakolták az Erzsébet-utalvány 2012-es bevezetését. Addig a piacot francia utalványforgalmazó cégek uralták, például a Chèque Déjeuner és a Sodexo. Alig egy év elteltével az adótörvények változása után az állami étkezésijegy-kibocsátó gyakorlatilag monopolhelyzetbe került. Hasonló folyamatok zajlottak le a SZÉP-kártyával is.

A pert a magyar kormány esélyes, hogy elbukja, ugyanis tavaly az Európai Bíróság melletti főtanácsnok is a kormány ellen foglalt állást. A főtanácsnok szerint több ponton is ellentétes az uniós joggal a magyarországi cafeteria-szabályozás, és a magyar kormány érveit alapjaiban utasította el.

A főtanácsnok álláspontja nem kötelezi a bíróságot, de elég gyakori eset, hogy a bíróság döntése összhangban van a főtanácsnok véleményével.

A kormány viszont még a főtanácsnoki állásfoglalás után sem tágított. Az NGM gyakorlatilag elfogultnak minősítette a főtanácsnokot, utalva arra, hogy ugyanolyan nemzetiségű, mint a cégek, amelyeknke a lábára lépett az Orbán-kormány a cafeteria ügyben.

Az NGM azt írta tavaly szeptemberben, a 2016 elejére várt jogerős ítélet után fogják érdemben értékelni.

 

hvg.hu