h i r d e t é s

Hamarosan eléri a 10 milliót a fertőzöttek száma globálisan

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hamarosan eléri a 10 milliót a fertőzöttek száma globálisan

2020. június 25. - 08:31

A koronavírus halálos áldozatainak száma meghaladta a 100 ezret Dél-Amerikában, közülük több mint 50 ezren brazilok voltak.

Forrás: Johns Hopkins Egyetem

Ennek ellenére a brazil elnök Jair Bolsonaro továbbra is kitart amellett, hogy nem jelent komoly fenyegetést a járvány, és nem hozza meg a megfelelő óvintézkedéseket.

De 24 órával azután, hogy a szövetségi bíró elrendelte a maszk viselését nyilvános helyen, ő is maszkban jelent meg a nyilvánosság előtt.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a koronavírus-esetek száma globálisan újabb mérföldkőhöz érkezik hamarosan.

„ A világjárvány kitörése utáni első hónapban 10 ezer esetet jelentettek a WHO-nak, az utolsó hónapban 4 milliót. Arra számítunk, hogy az esetszám jövő héten el fogja érni a 10 milliót” - mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója.

Indiában a járvány még nem érte el a csúcspontját. 16 ezer fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában, ami az eddigi legmagasabb szám egy nap alatt.

Új Delhiben a kormány kirendelte a katonaságot, hogy felügyelje az ellátó központokat.

„ A prioritás most az, hogy olyan intézkedéseket hozzunk, és körülményeket teremtsünk, melyek enyhítik a betegek szenvedéseit, anélkül hogy káosz alakulna ki a városban” – jelentette ki Manish Sisodia, Delhi miniszterelnök-helyettese

Amerikában szinte minden államban emelkedett a fertőzöttek száma, de a legtöbb új esetet Kaliforniában, Texasban, és Floridában azonosították.

New York államban, Connecticutban és New Jersey-ben bejelentették, hogy csütörtöktől kötelezően 14 napos karanténba kell vonulniuk mindazoknak, akik olyan tagállamokból érkeznek, ahol ismét erősödik a járvány.

„ Ha valaki megsérti a karantén szabályait, akkor az bírósági végzést, és kötelező hatósági karantént, valamint egyéb bírságokat is vonhat maga után” - szögezte le Andrew Cuomo New York állam kormányzója.

Eközben Pekingben, ahol még mindig küzdenek a járvánnyal, a veszélyeztetett embereknek megtiltották, hogy elhagyják a várost a ma kezdődő három napos ünnep, a Sárkányhajó Fesztivál alatt. (Euronews)

 

Az Egyesült Államok marad az EU utazási feketelistáján

Az Európai Unió megnyitná a külső határait az utazók előtt július elsején, azonban az Egyesült Államok polgárai tiltólistán maradhatnak egy kiszivárgott dokumentum szerint.

Az EU ugyanis csak a saját járványügyi helyzetével megegyező, vagy annál jobb helyzetben lévő országokból fogadna beutazókat.

– Az a döntés, hogy július elsejétől nem engedélyezik az amerikaiak belépését Európába tudományos alapokon nyugszik. Ez nem egy Amerika elleni politikai lépés. Más országokat is érint, ahol súlyos a helyzet, mint Brazília vagy Oroszország. És ha az Egyesült Államokban javul a helyzet, felülvizsgálhatják az utazási korlátozást – mondta egy szakértő, Kristine Berzina.

Donald Trump amerikai elnök nemrég azt közölte, a magas amerikai fertőzési arányt úgy lehetne csökkenteni, ha kevesebb tesztet csinálnának. A kérdés, hogy megbízik-e majd az EU ezekben a számokban.

– Az unió döntéshozóin múlik majd, hogy mennyire bíznak meg a tesztelés hitelességében. Ha nem megfelelő a tesztelés, a számok csökkennek ugyan, de a gyakorlatban más lesz a helyzet. Ebben az esetben az unió mérlegelheti a mérések hitelességét – tette hozzá a szakértő.

A beutazási tiltólistát hivatalosan még nem tette közzé az Európai Unió. (Euronews)