h i r d e t é s

Hamar büntetnék Budapestet és Varsót

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hamar büntetnék Budapestet és Varsót

2021. március 23. - 08:41

Az Európai Bíróság döntését sürgeti Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a jogállamisági vitában, hogy mielőbb elzárhassák a pénzcsapokat Lengyelország és Magyarország elől.

Vera Jourová - Fotó: JOHANNA GERON / POOL / AFP

Az Európai Unió még az idén kifizetéseket tarthat vissza a kilábalási költségvetésből azoknak a tagállamoknak az esetében, amelyek Brüsszel megítélése szerint nem felelnek meg bizonyos jogállami kritériumoknak – idézte a Bloomberg Vera Jourovát, az Európai Bizottság alelnökét. Az interjú szerint ez Lengyelországban és Magyarországon okozhat aggodalmakat, és a hírügynökség megemlíti, hogy Magyarország esetében a pénzelvonás már a jövő tavasszal esedékes választások előtt megkezdődhet.

A pénteken megjelent interjúban Jourová az EU decemberi csúcstalálkozóján elfogadott jogállamisági döntésre hivatkozott.

Az ügyet azon a napon melegítette fel, amikor a magyar kormányzó párt kilépett az Európai Néppártból, és egy héttel azután, hogy Magyarország és Lengyelország keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz a jogállamisági mechanizmus ellen, amely decemberben kompromisszumként született, elhárítva a fenyegetést, hogy a két ország megvétózza az Európai Unió hétéves költségvetését. Budapest és Varsó már a csúcson jelezte, hogy az Európai Bírósághoz fordul, mert úgy ítélik meg, hogy a mechanizmus sérti az EU alapszerződését, külső politikai beavatkozáshoz nyitva utat. A kereset halasztó hatályú.

A bíróság döntései a Bloomberg becslése szerint átlagosan 19 hónap alatt születnek meg, gyorsított eljárásban kevesebb mint egy év is elég, és nagyon sürgős esetben három hónapos átfutásra is volt példa. Jourová azt mondta: már a nyáron döntés születhet.

Ugyanakkor egy másik interjúban, amelyet csütörtökön közölt a cseh Deník lapcsoport, csak őszre becsülte a határozatot. Jourová – a Bloomberg-interjú szerint – azt szeretné elérni, hogy két hónappal a döntés után a bizottság véglegesítse iránymutatását a mechanizmusról. Brüsszel azt szabhatja a kifizetések feltételéül, hogy az adott tagállam garantálja a pénzek ellenőrzött felhasználását, vagyis legyen jól funkcionáló bírói rendszere, "jól funkcionáló közbeszerzési rendszere és jól funkcionáló ügyészsége" – mondta. Szerinte a helyzet Magyarországon és Lengyelországban az EU erőfeszítései ellenére romlott, hozzátéve, hogy mindkét országot eurómilliárdok elvesztése fenyegeti.

A Deníknek Lengyelország esetében az igazságszolgáltatás függetlenségét emelte ki fő problémaként, Magyarországon pedig a médiaszabadság helyzetét. Mindkét ország kormánya korábban visszautasította a demokratikus berendezkedésüket ért kritikákat. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Világgazdaság megkeresésére elektronikus levélben reagált a nyilatkozatra: „Soros György hű szövetségesének, úgy tűnik, hétről hétre bizonyítania kell a magyarok iránt táplált gyűlöletét, amivel megsérti Magyarországot és a magyar embereket is. A bizottság képviselője pedig – aki már többször is bizonyította alkalmatlanságát – ahelyett, hogy mindenféle mondvacsinált indokokkal támadja Magyarországot, foglalkozhatna inkább Brüsszel elhibázott vakcinabeszerzésével.” Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-posztban tiltakozott az ellen, hogy nyilatkozatával Jourová szerinte nyomás alá helyezte az Európai Bíróságot. (vg.hu)