h i r d e t é s

Hajszoltak és kevesen vannak a bolti kiszolgálók

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hajszoltak és kevesen vannak a bolti kiszolgálók

2020. március 18. - 12:29

Hajszoltak és kevesen vannak a bolti kiszolgálók az új koronavírus-járvány idején, szabályozást kérnek - írta a Magyar Nemzet szerdán.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a hentespultot fertőtleníti egy dolgozó egy CBA Príma üzletben a Corvin bevásárlóközpontban 2020. március 11-én. Forrás: MTI/Kovács Tamás

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke azt mondta a lapnak, hogy már több mint két hete nem csitul a vásárlási láz: a veszélyhelyzet kihirdetése óta naponta elérik az év végi ünnepek előtti forgalom másfélszeresét.

Közölte, hogy

a kormányzati figyelmeztetések ellenére záróráig több ezer vevő fordul meg a nagy egységekben.

A boltok potenciális gócpontokká válhatnak a vírusfertőzés szempontjából

- emelte ki.

Tartósan erős a nyomás a kereskedelmen, az iparcikküzletek délutáni bezárásának bejelentése óta ráadásul azokat az áruházakat is többen keresik fel, amelyek működése változatlan marad

- jegyezte meg Bubenkó Csaba.

Úgy vélekedett, hogy szükséges a teljes nyitvatartási idő a napi fogyasztási cikkeket kínáló üzletekben, viszont a kiszolgálásban folyamatosan részt vevő, a nagy tömegek látogatása miatt a vírusfertőzésnek kitett munkavállalóknak is kell a védelem.

Azért, hogy fennmaradjon az ellátási lánc biztonsága, átmenetileg szabályozni lehetne az élelmiszert kínáló üzletek látogatásának körülményeit. De idővel arra is szükség lehet, hogy meghatározzák: egy alkalommal legfeljebb hány terméket szabad megvásárolni - hangoztatta Bubenkó Csaba.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy két hete kezdődött a forgalom felfutása, és a dolgozóknak ma már nagyobb árutömeget kell mozgatniuk, mint az ünnepek előtti időszakban. Az érintettek nehéz fizikai munkát végeznek, a feladat sokkal több, mint valaha volt

- hangoztatta.

Miután hétfőn bejelentették, hogy 15 órakor bezárják az iparcikküzleteket, a vevők ismét megrohamozták a boltokat.

Az internetes vásárlási szokások is megváltoztak, az élelmiszerek rendelésekor például nagyon megnőtt a kosárérték, és a leadott igénylések száma többszöröse a korábbinak

- mondta Vámos György a Magyar Nemzetnek.

(MTI)