A hagyományokat tisztelendően a néptánccal, ha nem is a legbonyolultabb lépéseivel, de mindannyian ismerkedtünk. Magasabb szintű művelése esetén pedig már a megfelelő viselet is szükséges.

A magyar néptánc hagyományai

Egészen a középkorig nyúlik vissza a magyar néptánc történelmének kezdete. A legkorábbi néptáncok a körtáncok voltak, majd a szabályozott tánctípusok a 17-19. század között alakultak ki.

A laikusok számára leginkább ismertek, mint a verbunk vagy a csárdás a 18-19. században terjedtek el, és azóta is töretlen népszerűségnek örvendenek, ha magyar néptáncról beszélünk.

Az egyes tájegységekre különböző táncjegyek, stílusok jellemzőek, így a táncok fajtái között is különbséget teszünk. Az egyes néptáncok által a magyar kultúrtörténettel is megismerkedhetünk, a nemzeti örökségünket pedig így tovább adhatjuk.

Hagyományos néptáncos ruhák és kiegészítői

Ahogy az egyes tájegységeknek megvan a maguk, egyedi táncstílusa, úgy a néptáncos ruhák között is megfigyelhetőek sajátságos jegyek. A népművészeti termékek között a különböző társadalmi rangúak öltözködésének tükröződése látszik.

A paraszti viselet volt a meghatározó a 19. század végétől a 20. század közepéig, így a nemzeti hovatartozás, az egyes tájegységekhez való kötődés felismerhető volt. A népi kultúra szerves részeként tekinthetőek az egyes hagyományos néptáncos ruhák kiegészítőkkel együtt, ami a férfiak esetében általában a hosszú szárú csizma, nők esetében a párta vagy a keszkenő.

Néptáncok és néptáncosok

Ahogy korábban említettük, a néptáncok egyes tájegységek szerint változóak. Az Alföldön például élnek az úgynevezett pásztortáncok, vagy a csárdást járva a körcsárdás a divatos, illetve a népszerű verbunk itt sokáig általános tánc volt. A jellegzetességét, avagy egyediségét egy-egy néptáncfajtának a tájegység népzenéi alapozzák meg, majd az alaplépésekbe mindenki beleviszi az érzéseit, karakterét.

Megszámlálni egy élet is kevés lenne ezért, hogy hány fajta néptánc létezik. A népszerű csárdásból is van lassú és gyors, szalag- és körcsárdás, illetve mindenki hozzáteszi egy kicsit saját magát.

A néptáncos ruhák ezt követik, nincs szigorú szabályrendszer a viseletben. Régen a tánc az emberek egyetlen szórakozását jelentette, ilyenkor tudták elengedni magukat, és ezáltal tudták az önkifejezést gyakorolni. Az énekükben és a táncukban ezért érezhetjük a mai napig az örömöt éppúgy, mint a bánatot.

A nemzeti örökségünk részeként tanulnunk, ismernünk kell a népművészet ezen ágát, a néptánckultúrát, és hagyományőrző eseményeken dobbanjon meg a szívünk egy-egy néptáncos mozdulatait figyelve, a néptáncos ruháját és tiszteletet érdemlő elhivatottságát csodálva!