h i r d e t é s

Ha eddig drágák voltak az alapvető élelmiszerek, az ársapka eltörlése után még cudarabb világ jöhet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ha eddig drágák voltak az alapvető élelmiszerek, az ársapka eltörlése után még cudarabb világ jöhet

2022. szeptember 02. - 17:16

"Az ársapkák betöltötték a szerepüket, de mivel az energiaválság még tart, és az árak egyre emelkednek," előbb-utóbb ki kell vezetni őket, mondta a gazdaságfejlesztésért felelős miniszter az Inforádió Aréna című műsorában.

Nagy Márton elmondta, hogy azért rögzítették az árakat, mert ársokk érte a gazdaságot, amit tovább súlyosbított a háború.

A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke az ATV Start című műsorában arról beszélt: a szektorukban az árstop egy piaci koncentrációt hozott létre. A kkv szektorból a forgalom nagy része a multinacionális vállalatok irányába ment el, ez elvette a levegőt a kis benzinkutaktól – fejtette ki. Úgy látják, nehezen fognak ebből a helyzetből újra kijönni, hiszen a vásárlóikat újra vissza kell nyerniük.

Szerinte közép- és hosszútávon nagyon nagy árat fog fizetni a magyar társadalom a 480 forinton rögzített benzinárak miatt.

Úgy gondolja, hogy az év végéig csökkenni fognak a nemzetközi gáz árak.

Csökkenhetnek az árak?

Raskó György szerint az élelmiszerekre kibocsátott ársapka hozzájárult a Fidesz kétharmados győzelméhez, hiszen a februárban az alapvető élelmiszerekre meghozott árstop a lakosság körében pozitív visszajelzést váltott ki. Az agrárközgazdász hozzátette, hogy az árstopok következményei azonban már láthatóak: a kiskereskedelmi láncok az árstop miatt elszenvedett vereséget más termékekre terhelték rá, ezért nekik nagy veszteségük nem keletkezett. A független boltokban, ahol kevesebb árucikk van, ez az átterhelés nehezebben valósulhatott meg. Raskó szerint Magyarországon az élelmiszerinfláció az elmúlt hónapokban nagyobb mértékben emelkedett, mint Európa bármely más országában.

„Valószínűleg lesz egy intenzív vásárlás, mert úgy látom, október elsejétől az élelmiszerekre vonatkozó árbefagyasztás megszűnik” – folytatta Raskó. Arról is szólt, hogy a világpiaci árak alakulása azt vetíti előre, hogy az alapvető élelmiszerek ára 30-50 százalékkal drágulni fognak az ársapka eltörlése után. Kérdésként vetette fel, hogy az árstopok megszűnése után csökkentik-e azt az árterhelést, ami az árbefagyasztott termékek veszteségeit próbálta fedezni. Megjegyezte, hogy valószínűleg nem fognak csökkenni az árak. Az árstop felpörgette az inflációt – tette hozzá. (atv.hu)