h i r d e t é s

Győzött és továbbjutott az Fradi Pozsonyban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Győzött és továbbjutott az Fradi Pozsonyban

2022. július 28. - 06:18

Slovan Bratislava–FTC 1-4.

Fotó: MTI/AP/TASR Martin Baumann

Egy pozsonyi Slovan-Ferencváros mérkőzés önmagában is kiemelt jelentőségű összecsapás, az ismert események (a pont 30 évvel ezelőtti szlovák rendőrattak) és a történelmi háttér miatt eleve önmagán túlmutató jelentőségű parti. A helyzetet tovább árnyalta, hogy a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének első meccsén a Slovan egy hete az Üllői úton 2-1-re verte a magyar bajnokot, ami mondjuk úgy, nem növelte a zöldek ázsióját a szomszédban. A ferencvárosi szurkolók azonban csodában bízva elárasztották Pozsonyt, nagyjából ezer fős szurkolói populáció vállalta kedvenceikért az utazást. Pozsonyban aztán óriási rendőri készültség, kisebb hadsereg fogadta őket, a meccs előtt nem is kaptunk összetűzésekről híreket. Mondjuk a fradisták egyen Anti Slovan feliratú fekete pólóba öltöztek, ezzel is mintegy utaltak arra, hogy hova pozicionálják magukat a vendéglátókhoz képest.

Mivel az UEFA eltörölte az idegenben lőtt gól jelentőségét, ezért az FTC-nek mindenképp gólt kellett rúgnia ahhoz, hogy egyáltalán hosszabbításról álmodozhasson. Ez sikerült is viszonylag gyorsan: a huszadik percben egy lapos beadást csúnyán benézett a szlovák védelem, a kapus sem ugrott ki rá, mire a berobbanó Boli öt méterről a bal alsóba lőtt (0–1). Sőt – egy szlovák kapufa után nem sokkal – máris továbbjutásra állt az FTC: Mmaee lövése ugyan bőven elkerülte volna a Slovan kapuját, de a fejbe rúgott Zachariassen csapattársról a jobb felsőbe vágódott a labda (0–2). Ezzel a félidőben már továbbjutásra állt a Ferencváros, mire a másodikban jött egy Slovan-gól: Vernon de Marco fejelt be egy szögletet (1-2), így összesítésben 3-3 lett. A ferencvárosi Traoré azonban a 89. percben egy kapásgóllal válaszolt, majd Laidouni villant, így a vég: Slovan Bratislava–FTC 1-4, a magyar bajnok 5-3-as összesítéssel jutott a BL-selejtező 3. fordulójába. (Népszava)