h i r d e t é s

Gyorsan kicsapta Balog a mentősök vezetőjét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyorsan kicsapta Balog a mentősök vezetőjét

2016. szeptember 13. - 14:49
0 komment

Máté Gáborral sok gond lehetett, alig pár hónapot volt az OMSZ élén, az Emmi minisztere máris kiírta az új pályázatot - írja a 24.hu.

Fotó: MTI

Lapinformációk szerint mind a döntéseivel, mind a stílusával gondok voltak.

Még alig telt el pár hónap azóta, hogy a volt légimentő Máté Gábort kinevezték az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) élére, Balog Zoltán emberi erőforrásbéli miniszter máris pályázatot írt ki az OMSZ vezetésére. Magyarul Máténak mennie kell, utódját decemberben nevezhetik ki – írja a Magyar Nemzet csütörtöki száma.

Valami már nem volt rendben egy ideje az OMSZ-nél, Balog például Máté helyett Mártai Istvánt, a mentőszolgálat korábbi vezetőjét bízta meg azzal, hogy kidolgozza a szervezeti megújulás koncepcióját.

Máté amúgy az OMSZ élére kerülése után nagy tisztogatásokba kezdett. Az egészségügy ünnepén, a Semmelweis-napon mondott fel több vezető mentőtisztnek. Volt, akit 39 év után csaptak így el a munkaköréből.

A Nemzetnek sem az OMSZ, sem az Emmi, sem a korábbi vezető Burány Béla nem nyilatkozott az okokról, amiért Máténak mennie kell. Máté indulatos stílusa sem aratott osztatlan sikert a PestiSrácok szerint, de az új szervezeti és működési szabályzatát és több intézkedését is bírálták.

24.hu