h i r d e t é s

György István: már 2 millió oltást adtak be az oltási akciónapokon

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

György István: már 2 millió oltást adtak be az oltási akciónapokon

2022. február 09. - 12:29

 Már 2 millió oltást adtak be a tavaly év végétől bevezetett oltási akciónapokon, ebből több mint 380 ezer első oltás volt - nyilatkozta a közmédiának a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán. Az oltási akciónapokat folytatják, mind az első, a második, a harmadik vagy a negyedik oltás felvehető az oltóhelyeken.

Forrás: Portfolio.hu

György István, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, azt mondta: biztató jelek mutatják, hogy az ötödik hullám csökkenő tendenciát mutat. A fertőzések mintegy 95 százalékát az omikron variáns okozza. Eddig 6,4 millióan vették fel a vakcinát, 60 százalékuk a harmadik oltást is megkapta.

Az államtitkár hangsúlyozta: a fertőzésszámok csökkenése, valamint az, hogy a kórházban és lélegeztetőgépen levők száma sem nő nagy mértékben, azt jelzi, hogy az oltások működnek. Azt mondta, az oltási akciónapokat folytatják, mind az első, a második, a harmadik vagy a negyedik oltás felvehető az oltóhelyeken. Az akciónapokat továbbra is csütörtökön és pénteken 14 és 18 óra, valamint szombaton 10 és 18 óra között tartják, ekkor előzetes időpontfoglalás nélkül kérhető a vakcina.

Emellett nyitva áll a többi napokon az időpontfoglaló is - tette hozzá. A múlt hétvégén 75 ezer embert oltottak be - mondta György István, aki bízik a következő akciónapok sikerességében is. Az első, második, harmadik és negyedik oltások száma is szépen gyarapodik - értékelt az államtitkár, aki az ismétlő oltások fontosságára hívta fel a figyelmet.

Azt mondta: a negyedik oltás a legidősebbeknek, a krónikus betegeknek, az immunbetegeknek, transzplantáltaknak és mindenkinek fontos, akinek az orvosa ajánlja. Hangsúlyozta: a magyar orvostudósok egyöntetű véleménye az, hogy az oltás beadását követő 4-6 hónap elteltével a szervezet védettsége jelentősen csökken, ezért is szükséges az ismétlő oltás.

Az oltóhelyeken mind az öt vakcina rendelkezésre áll, az akciónapokon 203 oltóponton lehet felvenni az oltásokat, míg a többi napokon 101 kórházban - ismertette György István. Az 5-11 éves korosztály oltásával összefüggésben jelezte, hogy a kórházaknak már nem kell eltenniük emlékeztető oltáshoz a vakcina felét, mert van elég tartalék oltóanyag.

A járványgörbe csökkenésével kapcsolatban azt mondta: bízik abban, hogy folytatódik ez a tendencia, és lecseng az ötödik hullám, amely a jelek szerint rövidebb lesz, mint az eddigiek. Minél magasabb az átoltottság, annál inkább remény van arra, hogy ne legyen hatodik hullám, vagy ha mégis lesz, minél laposabb legyen - mondta az államtitkár. (MTI)