h i r d e t é s

Gyerekszemmel

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyerekszemmel

2021. február 28. - 12:25

Életbe lépett a kormányrendelet, melynek alapján egyedülálló személy csak a Nemzet Bábájának engedélyével fogadhat örökbe.

A kép illusztráció! - Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

Tudjuk, miért! Része ez a mocskos, embertelen, homofób "családpolitikának", mely semmi mást nem céloz, mint a publikumnak a melegek ellen hangolását, és mely a lányokat, asszonyokat szülőgéppé, másfelől a konyhába száműzné, à la Hitler.

Mert értelme, bármely tudományos vagy tudománytalan megalapozottsága ennek a melegek elleni orbáni boszorkányüldözésnek nincs.

De most ne ezzel foglalkozzunk!

Orbán, aki sosem látott születési statisztikákkal szédeleg, mindennel foglalkozik, csak a legfontosabbal nem: a szülő nélkül maradt gyermekek, a gyermek nélkül maradt, illetve "az apa férfi, az anya nő" - sablonba nem illeszthető, vagy egyedülálló emberek családba kerülésével, boldogságával, gondtalan, szeretetteljes életének előmozdításával.

Ugyanakkor kutyába se veszi azt, hogy az örökbefogadásnak szigorú feltételei kell, hogy legyenek, valóban biztosítandó, hogy a gyermek megfelelő körülmények közé kerüljön!

Az örökbefogadási procedúra szigorú, több lépcsős előzetes vizsgálatait a kormány egyszerűen fellazította, ha nem áll fenn "szivárvány-gyanú", vagy nem egyedülálló az örökbe fogadni óhajtó nő, ritkábban, de nem kizártan férfi, akkor a gyeplő a lovak közt! Formalitás az egész!

Kit érdekel, mi lesz a gyerekkel? Kit érdekel, hogy megfelelő helyre kerül, vagy sem? Megfelelő anyagi körülmények közé, szeretettel fogadva, vagy csak a családi pótlék és egyéb juttatások kedvéért a családi hadrendbe állítva: meglegyen a létszám!

Az elbíráláshoz feltárt körülmények eddig az egyébként agyonterhelt gyámhivatalok által szigorúan betartott ellenőrzések, környezettanulmányok alapján is sokszor elégtelennek bizonyultak. Mi lesz most? Beszólásra kapok egy gyereket? Hadd vigye! Eggyel kevesebb állami gondozott!

Mi lesz azokkal az egyedülálló, jellemzően nőkkel, akik szeretnének és képesek lennének a legteljesebb gondoskodást nyújtani a sors, vagy a felelőtlen szülők által amúgy is szörnyűséges hendikeppel indított gyermeknek? Gebedjenek meg? Menjenek férjhez?

Egy meleg pár köpje szemen magát és csaljon?

Fordított folyamat fog beindulni, mint a hetvenes évek elején, amikor előírták, hogy egy házaspár tulajdonában egy településen csak egy ingatlan lehet. Alibi-válóperek sora követte az eszement, mégis az orbáni "családpolitikához" képest szelíd bárány-intézkedést?

Embertelen ez a rendszer, úgy, ahogy van, mindenestül!

Történik pedig mindez olyan viszonyok közt, amikor egyre ritkább, fehér holló a szüleivel egy családban élő gyermek! Tessék megnézni az iskolába járókat! Csonka családok, gyermekek, akiket a nagyszülő nevel, gyermekek, akik a második "apjukkal" és a harmadik "anyjukkal" élnek együtt. (Mellesleg, kedves szociológusok! Vizsgálja ezt valaki?) Ez nem Orbán bűne! Ilyen lett a világ. Hogy miért, annak kifejtése messzire vezetne.

De miért kell még egy lapáttal rátenni? Ócska politikai, hatalmi érdekből!

Meglepve azért nem vagyunk! Mindenesetre irány Brüsszel/Strasbourg! Ez az a szabályozás, melyet jogállam keretében nem lehet működtetni! Ez maga a hétköznapi fasizmus!