h i r d e t é s

Gyerekek, akik már pici koruktól a nincsben nőnek fel

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyerekek, akik már pici koruktól a nincsben nőnek fel

2019. július 02. - 10:37

Ételosztás egy vidéki nagyvárosban. A forró napsütés ellenére a sorban - mint eddig mindig- most is sokan álltak. Kisnyugdíjasok, utcán élők, gyermekes családok. Többségük már visszatérő vendég, tudják, minden hónap végén számíthatnak ránk. Miközben a sorban várakoznak, sokan panaszkodnak arra, hogy alacsony a nyugdíj, hónap végére már gyógyszerre sem telik. A hajléktalanok ilyenkor a melegben a hűvöset keresik, sokuk számára az erdő a menedék.

A városban ilyenkor napközben nem jutnak sem vízhez, sem tisztálkodási lehetőséghez. Kitaszítottnak, megvetettnek érzik magukat, úgy gondolják, a hivatalosságok nyűgnek tekintik őket. Ismét sokan jöttek kisgyerekekkel, számunka talán ez a legmegdöbbentőbb. Ezek a gyerkőcök már pici koruktól a nincsben nőnek fel. Számukra "természetes", hogy nem válogathatnak, örülnek, ha este nem éhesen fekszenek le. Sajnos sokuk számára ez is elérhetetlen álom.

Olyan országban élünk ahol a közpénzből fizetett fideszes hírharsonák szerint nincs éhező gyerek. A szakértők becslése 200-250 ezerre teszi a rendszeresen éhező gyermekek számát napjaink Magyarországán. A valós szám ennél nagyobb. Akkor még nem számoltunk azzal, hogy ugyan hétfőtől-péntekig az óvodában, iskolában kapnak a rászoruló gyermekek ételt, de arról nem szól a fáma mit esznek este, illetve hétvégeken. Sok százezerre tehető azon gyermekek száma, akik a hét legalább egy napján éhesen fekszenek le. Egy éhező gyermek is sok!
Óvónők, pedagógusok sokat tudnának - ha mernének - arról beszélni, milyen farkasétvágyuk van a szegény családok gyermekeinek hétfőn, - kis túlzással - még a vasszöget is megennék, olyan éhesek.

Mit csinálnak a szociális területért "felelős" állami, önkormányzati vezetők? Nem szégyellik magukat? Míg ők vasárnap a szépen terített asztal mellett elmormolnak egy imát,- hisz jó keresztény emberhez ez illik - majd jóízűen elfogyasztják a gazdagék ebédjét, az országban százezreknek talán még kenyérre sem jut hétvégén. Álszent, hazug, látszatok országában élünk. Ahol a nincstelennek nincs becsülete, kivert kutyaként tengődik saját hazájában.

Tausz Katalin, a szervezet magyarországi gyermekjogi igazgatója, a közelmúltban arról beszélt - muszáj szó szerint idéznem - "Gyerekek képesek olyat mondani, amikor megkérdezik tőlük, mik szeretnének lenni, hogy közmunkás. Nekik a szüleik is közmunkások, akik boldogok attól, hogy közmunkát sikerült kapniuk. De egy gyereknek ne az legyen az álma, hogy közmunkás legyen, hanem mondjuk űrhajós."

Az évek során nagyon sok megtört, szinte már az életről is lemondott emberrel találkoztam. De talán a legszomorúbb, mellbevágóbb, amikor a kisgyermeket látom, akik éhesen, mosolytalanul várják, hogy sorra kerüljön a családjuk. Meghasad a szívem, mikor a fájdalmas tekintetüket látom. Csak az vigasztal, hogy néha szemükben a remény is felcsillan. A szüleik már talán feladták, de ők még gyerekésszel, - igaz sok mindent átélve - szerencsére eddig nem jutottak el. Ha visszagondol a kedves olvasó arra, hogy milyen jövőt látnak a szegény sorsú gyerekek maguk előtt, akkor azonban félő, hogy a szegénység mindinkább életformává válik.

Ne gondolja senki, hogy ez csak roma családokat érint. A magyarországi romák 70 százaléka él szegénységben, de a szegények többsége nem roma. Ezt a problémát nem lehet etnikai alapon megközelíteni, ennek ellenére az Orbán kormány erőteljesen egyenlőségjelet tesz a cigányok és a szegények közt. Ezt egyetlen kutatási adat sem igazolja, ahogy azt sem igazolja, hogy a gyerekszülés motivációja a családi pótlék lenne, meg azt sem, hogy ezek a kiadások fedeznék a gyerekek elemi szükségleteit. A nyomor csak a nyomort termeli újra.

Látlelet Orbán Magyarországáról, 2019-ben.

/A gyermekek szülei a fotók készítéséhez hozzájárultak./