Kocsis Árpád írását olvasom: https://merce.hu/2021/04/09/az-ellenzeki-partok-nem-ertik-az-egyetemi-modellvaltas-lenyeget/.

Nem tisztem megvédeni az ellenzéki pártokat és álláspontjukat, melyeket sok esetben magam is vitatok,

Mert való igaz, hogy az eufemisztikusan "modellváltásnak" nevezett akció, mellyel "alapítványok" "kuratóriumainak" irányítása alá helyezik az egyetemeket, nem privatizáció, elsődleges célja nem a kádermentés "rossz időkre", másfelől viszont igaz, hogy vagyonkimentő akció!
És ez az ellenzéki pártok legsúlyosabb vádja!

Fölöslegesnek tartom továbbá, hogy a szerző "mélyállamosításról" beszél.
Kétségtelen, hogy a "modellváltás" másik fő célja az állami/orbáni akarat és ideológia fokozott érvényesítése a felsőoktatásban (is).
De mitől "mély"? Ez csak nagyképű túlzás! Sőt! Mitől államosítás?
Ezek eddig is állami fenntartású és állami irányítás alatt álló egyetemek voltak, autonómiájukat a kancellárok és a vezetői (szenátusok, rektorok, dékánok, tanszékvezetők), meg az oktatói karban megjelenő pártkatonák súlyosan korlátozták évek óta, a többit elvégezte a – tisztelet a kivételnek – fejbólintó jánosokból álló Rektori Konferencia nevű testület öncenzurás, alájátszó magatartása.
Elég utalni a Rektori Konferencia folyamatos bólogatására és hallgatására, a felsőoktatást érintő, az önállóságukat csorbító és minden más, például az MTA-t lényegében felszámoló döntés kapcsán.

Ne feledjük azt se, hogy a "modellváltást" az egyetemek szenátusai –megint csak tisztelet a kivételnek – zokszó nélkül megszavazták, sőt, állítólag itt-ott maguk kezdeményezték!

Olyan nagy változás ebben hát nem lesz! Akkor miről beszélünk? Vagy ez volt eddig a hígállamosítás?

Azzal sem értek egyet, hogy a folyamat nem fordítható vissza! Megfelelő jogalkotással bármilyen intézkedéssorozat visszafordítható! Csak persze ahhoz meg kell nyerni a választásokat.
Ennek valószínűségébe, valamint az alkotmányozási helyzet kritériumainak elemzésébe most nem mennék bele, a visszafordíthatóság, az eredeti állapot visszaállíthatóságának elméleti lehetőségéről beszélek.

Menjünk tovább! Kíváncsian vártam a szerző receptjét: mi a teendő?
Az írás végén megkaptam, hogy aszongya: "Az elmúlt hónapok diáktüntetői, mozgalmára i és egyetemfoglalói a tanítómestereink: Pécsett, Szegeden, Budapesten… és másutt. Az ő gyakorlataik, érzékenységük az eljövendő egyetemünk ígérete. Ami elbukottnak látszik, majd felemelkedik!"
Ennyi!

Ne értsük félre, minden tiszteletem, csodálatom, szolidaritásom és támogatásom e diákoké (meg oktatóké) volt és maradt, akik példát mutattak az országnak tisztességből, elvhűségből, demokráciából, állhatatosságból, okosságból, felnőtt, felelős gondolkodásból
Az enyém! Meg még néhány tízezer emberé. Ennyi! A társadalom érdektelenül, tömegében tájékozatlanul, vagy félreinformálva hallgatott. Mint mindig, mindenben, ami nem a saját rongyos életemet és magánérdekemet érinti! Ha pedig azt, akkor se lázadok! Inkább meghunyászkodom! Ezer év magyar történelme, kedves Kocsis Árpád!

Itt akar forradalmat? Itt akar szemléletváltást?

De, menjünk odébb! Kortársként nagy reményekkel követtük, hogy 1968 párizsi (és kevésbé) németországi diáktüntetéseit támogatták az akkor még befolyásos szakszervezetek és baloldali pártok, a tömegek. Elértek valamit?

Azok a diákok – és nem szívesen bántanék meg senkit a mai pesti, pécsi, szegedi hallgatók közül – csakúgy, mint az amerikai hippimozgalom tagjai, döntő többségükben később levágatták a hajukat, átöltöztek, megborotválkoztak, a lányok hosszabb szoknyát, melltartót, kosztümöt vettek föl, és vállalati vezetőkként, vagy más fontos, esetleg kevésbé fontos tisztségekben beilleszkedtek a Rendszerbe, sőt volt, aki politikai karriert csinált. Joschka Fischer német külügyminiszter, Daniel Cohn-Bendit a francia Nemzetgyűlés tagja, majd (zöld párti) EP-képviselő, a frakció társelnöke lett.

Ez a fajta életút tipikus! Churchill mondta: az a normális, hogy fiatalon forradalmár, idős korában konzervatív az ember. Szóval, kedves Szerző, álmodozni lehet!
Csak nincs értelme!