h i r d e t é s

Gémesi György pártja sem működik többé együtt az LMP-vel

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Gémesi György pártja sem működik többé együtt az LMP-vel

2018. július 20. - 17:54

„Nem vállalható a Gémesi György vezette Új Kezdet Pártnak az, ami az LMP-ben most megy, ezért a párt a jövőben nem működik együtt az LMP-vel”– jelentette be Gémesi György. - írja a zoom.hu.

Forrás: MTI/zoom.hu Fotó: Varga György

 A párt tehát önállóan készül a jövő évi Európai Parlamenti és az önkormányzati választásokra is.

Ennek ellenére, az új kezdetes képviselőnő, Hohn Krisztina nem kép ki a frakcióból, arra hivatkozva, hogy a frakciót ( a párttal ellentétben ) szakmai munka jellemzi

– írja a HVG.

Gémesinek és pártjának az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy Szél Bernadett társelnököt is megbüntették, és három évre eltiltották minden tisztségtől. Szél emiatt a következő tisztújításon nem indulhat.

zoom.hu