Gyerekkor

"Kicsi korom óta színésznő szerettem volna lenni. Ami azért volt érdekes, mert Tiszapolgáron, a kis faluban, ahol születtem, híre-hamva sem volt színháznak. Háromévesen közönség előtt szerepeltem, ami azt jelentette, hogy a kertben bemutattam új ruháimat a növényeknek. A kedvenceim a paprikák voltak. Papókák, én színésznő leszek, mondtam nekik" – emlékezett 2007-ben a Magyar Nemzetben.

Szülők

A színészet vonzotta, mégis az orvosira felvételizett. „Talán a szüleim miatt... de ők a színművészetire való jelentkezésemet is természetesnek vették. Apám dohánytermesztéssel foglalkozott, Akkoriban azt gondolták, hogy dohánytermesztő ország leszünk. Apám mezőgazdasági szakember volt, a dohányüzemek létesítésénél segédkezett. Így mindig ott laktunk, ahol apámra szükség volt. Anyám velem és a házzal foglalkozott."

Hatezer jelentkező közül választották ki

A főiskolai tanulmányairól szólva szeretettel emlegette Básti Lajost. „Sulyok Máriával együtt a beszédtanárom volt. Nem volt mindennapi, ahogy a főiskolára bekerültem. Írtam egy kérelmet. Akkoriban egy gimnazista a kötelező egyenruha és sapka ellenére egyfajta szabadságban élt. Én kosaraztam, szavalóversenyeket nyertem, és színjátszó körbe jártam. Évente egyszer a szomszéd fiúgimnázium diákjaival közösen vittünk egy darabot. Máskor, ha nem voltak fiúk, mi játszottuk a férfiszerepeket is. így történhetett, hogy a Revizorban eljátszhattam a férfifőszerepet, Hlesztakovot. A felvételi kérelmem körülbelül a következőket tartalmazta: "Pécsi Ildikó vagyok. A Zrínyi Ilona Leánygimnáziumba járok. Színésznő akarok lenni, és akármit csinálnak, úgyis az leszek.

Sokkal jobban járnak, ha azonnal felvesznek, mert ha nem, nagyon mulatságos látvány leszek kilencvenéves koromban a jelentkező diákok között - matrózruhában." Básti erre annyit mondott, hogy ez a lány annyira őrült, hogy ha csak egy picit tehetséges, fölvesszük. Fölvettek, bár ezt a mondatot nem hallottam, így végigizgultam az egészet. Hatezren jelentkeztünk abban az évben a főiskolára."

Pécsi Ildikó 1966-ban - FORRÁS: FORTEPAN / HUNYADY JÓZSEF

A család volt az első

"A szüleim megtanítottak a mindennek örülésre. Soha nem voltam irigy. Mindig tudtam örülni annak, amim van. Nekem mindig nagyon fontos volt a családom, és bizonyos esetekben, amikor választanom kellett, a családot választottam. Nem fogok meghalni úgy, hogy valamelyik színház örökös tagja lennék, mert háromévenként elszerződtem" – ezt még 2003-ban nyilatkozta Pécsi Ildikó.

Úgy érezte, hogy valami miatt mindig el kellett mennie. "Vagy azért, mert megszületett a gyerekem, vagy mert iskolába ment, és Pestre költöztünk. Azt hiszem, a legfontosabb az embernek a család, akikkel élni lehet, akikért élni lehet, akikre számíthatsz. Szerencsém volt, hogy találtam egy olyan embert, aki hajlandó volt mindenben mellettem állni" - emlékezett.

Úgy érezte, parkolópályán van

"Amikor férjemmel házasságot kötöttünk, majdnem egy évtizedig a szakma szélére sodródtam. Talán nem tűnt fel, mert játszottam ugyan, de nem olyan intenzitással. A férjem abban az időben a válogatottal nagyon sokat utazott.

Azon kevés feleségek közé tartoztam, akik mindig kinn voltak a repülőtéren, amikor elment, és amikor megérkezett.

Úgy vállaltam munkát. És amikor már inkább edzőként dolgozott, akkor visszakaptam tőle ezt a figyelmet" – mondta hálásan egy korábbi interjúban.

"Dönthettem volna úgy, hogy mindenem a szakma, mindenem a pálya. Természetesen, amikor valamit elvállalok, azt mindig teljes szívvel, teljes erőbedobással csinálom az életemben, a szakmámban. De ha választanom kellett, akkor mindig a családot választottam" – nyilatkozta Pécsi Ildikó.

1963-ban - FORRÁS: FORTEPAN / HUNYADY JÓZSEF

A szerencse fontossága

"Valóban nincs okom panaszra, de a sikerre én úgy tekintek, mint múló, legalábbis olyan jelenségre, ami elmúlhat. Ezt én a saját bőrömön is tapasztaltam, hiszen voltak esztendők, amikor alig kaptam szerepet, nem kellettem senkinek" – ezt 1981-ben nyilatkozta. "Engem újra és újra felfedeztek. Úgy látszik, a színészekkel való 'gazdálkodás' nem tartozik kulturális életünk erős oldalai közé. Nézzünk csak körül, milyen könnyen lemondanak valakiről, akiben még sugárzó energiák rejlenek . .. Ilyen körülmények között a színészi pálya alakulásában megnő a szerencse szerepe" – vélekedett.

Két fontos szerep

"Ha két szerepet kellene megneveznem a sok közül, amely valamiért emlékezetes a számomra, az első a Koldusopera Kocsma Jennyje, amikor a Petőfi Színházban, egészen fiatalon beugrottam a beteg Sennyei Vera helyére. Ez nem csak azért volt a számomra meghatározó erejű, mert ezzel a szereppel indult el a pályám, hanem hallhattam és mindmáig megőrizhettem egy nagy művész, Sennyei Vera aggódó, baráti tanácsait. És nagy szeretettel őrzöm magamban O'Neill Boldogtalan hold című drámájának Josie-ját, akit Gábor Miklós partnereként alakíthattam, Ruszt József rendezésében" – ezt 1981-ben mondta, utána persze még rengeteg darabban játszott.

Anyaság és munka

"Hittem magamban és a családom is hitt bennem. Amikor pedig megszületett a kisfiam, átadtam magam az anyaság csodálatos érzésének. És persze dolgoztam, összeállítottam két önálló műsort, és jártam az országot. Ez az országjárás emberi és művészi szempontból egyaránt gazdagodással járt a számomra. Érzem, hogy amit csinálok, az kell az embereknek" – mondta negyven éve.

Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos - FORRÁS: SMAGPICTURES.COM/OLAJOS PIROSKA

Színház, film, tévé

"Nem mohóságból vagy túlméretezett becsvágyból teszem, inkább kíváncsiságból, mert minden érdekel, ami a színészi léttel, munkával kapcsolatos. Nem könnyen tudnék sorrendet megállapítani, ha megkérdeznék tőlem, mit szeretek jobban: a színpadot, a filmet, netán a televíziózást? Mindegyiknek megvan a sajátos levegője, vonzása. És minden újabb feladattal tanul valamit az ember" – vélekedett egy 1981-es interjúban.

Pluszkilók

Azt is elárulta, miért tetszhetett ő nagyon a férfiaknak: sokat ettek férjével, nem volt egy sovány alkat. "Lajos válogatott focista volt, hátvédként stabilan kellett őriznie a kapu környékét, amihez igencsak kellett az erő. Nekem állítólag a szexepilemhez tartozott, hogy iksz helyen gömbölyű voltam. Akkor nem okozott gondot, ha olykor több falat került a tányérunkra, mert sokat mozogtunk."

Fontos volt a humor

"Hat évtizeddel a hátam mögött elmondhatom, a humor segített át minden vészhelyzeten. Nem szabad magunkat véresen komolyan venni, el kell fogadnunk, hogy a másiknak is igaza lehet, hogy nem a mienk az egyedüli bölcs és megdönthetetlen álláspont, hogy működik a belátás, a bocsánatkérés, a megbocsátás. Azt hiszem, az embereknek inkább arra van szükségük, hogy ilyesmikről beszélgessenek velük" – ezt már 2007-ben mondta.

"Lajos például aranyérmet nyert a mexikói olimpián, bronzot a münchenin, meghívták a világválogatottba is, vagyis nem akárki, de soha nem okozott számára gondot, hogy a közvélemény úgy tartotta számon, mint a Pécsi Ildikó férjét.

Nálunk mindig a család volt az első, ehhez igazítottunk mindent.

Csaba, a fiunk ebbe nőtt bele, és ösztönösen olyan társat választott, akinek erről ugyanaz a véleménye, hasonló az értékrendje. Pártos Csillában, a menyemben nagyszerű társra is leltem. Ők ajándékoztak meg a legnagyobb örömmel, kisunokámmal, de a munkában is kiegészítjük egymást: ő tervezi rendezéseimhez a díszleteket és a jelmezeket, a könyvemhez az illusztrációkat" – nyilatkozta akkor. Később ez a kapcsolat sajnos igencsak megromlott.

A kritikáról

"Általában jóban vagyok a kritikával, nem hinném, hogy a színikritikus a színész, netán a színház ellensége volna. Ízlésemhez viszont az a kritikus áll a legközelebb, aki nem önmagát mutogatja merész fordulataival, hanem lehetőleg tárgyilagosan elemzi valamely előadás erényeit és fogyatékosságait. És persze akkor is ejt néhány szót a színészről, ha történetesen jól végzi a dolgát" – vélte egykor.

origo.hu