h i r d e t é s

Fukusima, 10 évvel a nukleáris katasztrófa után

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Fukusima, 10 évvel a nukleáris katasztrófa után

2021. március 10. - 12:33

2011. március 11-én a fukusimai atomerőműnek, a világ egyik legnagyobb nukleáris reaktorának jó részét letarolta a cunami. Rengeteg embernek kellett elhagynia egyik napról a másikra otthonát. Versenyfutás kezdődött az idővel, hogy ártalmatlanná tegyék a reaktort. 

Fotó: STR / AFP

Hol tartunk most? Mennyire van túl Japán a borzalmakon? Ennek járt utána a Spotlight.

A szökőár keltette 15 méteres hullám a hat reaktorból négyet megsemmisített a Tokiótól északra fekvő Fukusima Daiichi atomerőműben. A katasztrófa óta a kormány és a telep üzemeltetője, a Tepco vezénylik az erőmű leszerelését, amely magába foglalja a szennyeződésmentesítést: ezt 30-40 éven belül be kell befejezni.


A Richter-skálán mért 9,1-es erősségű földrengés és szökőár rázta meg Japán északkeleti partvidékét. Az áldozatok száma meghaladta a 15 ezer főt, körülbelül 10 ezer ember eltűnt. A szökőár miatt megrongálódott a Fukusima atomerőmű is. 2011. augusztus 19. - Újabb, 6,8-es erősségű földrengés történt Fukusima prefektúra közelében, de az atomerőműben nem okozott rendellenességet.

Az erőműnek hat reaktora volt, mindegyik leállt. Az 5-iket és a 6-ikat megkímélte a hullám. A 4. reaktorból viszont kiürítették az üzemanyagot. A szökőár után az első szakasz a reaktorok leállítása és a radioaktivitás új kibocsátásának megakadályozása volt azáltal, hogy vizet öntöttek a létesítményekre.

Az Euronews riportere, Laurence Alexandrowitz beszélt a Tepco vezető szakértőjével, valamint a a Toshiba Energy Systems technológiai vezetőjével is.

"Még mindig egy hatalmas építési terület, a legnehezebb az olvadt üzemanyag, a korium vagy az üzemanyag-törmelék eltávolítása, ez a legbonyolultabb és a legidőigényesebb része a munkának" - -vélekedett Christophe Xerri, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől.

2011 márciusában 88 ezer ember élt az azután evakuált Fukusima prefektúrában. Ma 14 ezren élnek az újranyitott területeken. Az épületeket fertőtlenítették, a szennyezett területet kiürítették, vagy egészséges talajjal borították.

A fukusimaiak visszatelepítése a régi-új, már biztonságos környezetbe hatalmas kihívás a japán hatóságok számára. A nemzetközi szakértők mindenesetre egységesen üdvözlik Japán sikereit, még akkor is, ha még akadnak technikai nehézségek. (Euronews)