h i r d e t é s

Francia újságíró szembesítette Orbánt a Pegasus-üggyel

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Francia újságíró szembesítette Orbánt a Pegasus-üggyel

2021. december 14. - 06:50

Emmanuel Macron volt a visegrádi négyek budapesti tanácskozásának vendége.

Forrás: HírTV

A látogatás néhány kellemetlenséggel is járt a magyar kormánynak. Macron első útja például a Kozma utcai temetőbe vezetett, ahol annak a Heller Ágnesnek a sírját látogatta meg, aki két éve zsarnoknak nevezte Orbánt.

A francia elnök a nap során a nagyköveti rezidencián találkozott Márki-Zay Péterrel, Karácsony Gergellyel, Dobrev Klárával és Donáth Annával is.

A legkellemetlenebb mégis az lehetett a magyar miniszterelnöknek, hogy a diplomácia szabályai szerint a francia sajtó is kérdezhetett a V4-es találkozó sajtótájékoztatóján.Ezúttal a Le Monde újságírója kapta a lehetőséget, aki Orbánnál a Pegasus-ügyről érdeklődött. Utalt például arra is, hogy a kémfegyvert Áder János testőreinek a telefonjain is megtalálták. A miniszterelnök rövidre fogta a választ: azt mondta,

a magyar titkosszolgálatok a jogszabályok szerint működnek.

A Hír TV élőjéből itt a kérdés és felelet.

Korábban egyetlen újságírónak sem volt még ugyanis alkalma a magyar miniszterelnöktől kérdezni a júliusban kirobbant botrányról. (444.hu)