h i r d e t é s

Fontos változás: ezeket az illetékeket már nem kell fizetnie

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Fontos változás: ezeket az illetékeket már nem kell fizetnie

2016. február 03. - 14:09
0 komment

Idén bővült a tárgyi illetékmentes eljárások köre. Számos illeték mellé járhat mentesség, vagy kedvezmény, ám a törvényben ezek a tételek különböző helyeken találhatók meg. Érdemes tehát körülnézni- hívja fel a figyelmet az Adó.hu.

Fotó: Europress / Napi.hu

Az illetékekről szóló törvény meghatározza, melyek a tárgyi és alanyi illetékmentes eljárások - azaz mely esetekben nem szükséges illetéket fizetni - írja a napi.hu.

Illeték az ügyfél által az államnak fizetendő pénzösszeg, amely valamilyen vagyonmozgással -öröklés, ajándékozás, visszterhes vagyonátruházások-, vagy állami és önkormányzati tevékenységgel - bírósági eljárás, közigazgatási engedélyezés és egyebek - áll összefüggésben - ismerteti a portál.

A fizetendő díj mértékét úgy állapítják meg, hogy az az adott eljárással kapcsolatban az eljáró hatóságnál felmerülő és másra át nem hárítható valamennyi költségre fedezetet biztosítson. Változó költségigényű eljárások (szolgáltatások) esetében a díj összegét átalány jelleggel határozzák meg.

Az illetékmentesség azt jelenti, hogy meghatározzák azokat az eljárásokat, amelyek mentesek az illetékfizetési kötelezettség alól (ez a tárgyi illetékmentesség), valamint azokat a jogalanyokat, amelyeknek nem kell illetéket fizetni. (Ez az alanyi illetékmentesség.)

A tárgyi illetékmentes eljárások köre 2016-tól bővült. Így többek között illetékmentes:

  • A hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti eljárás évente négy alkalommal,
  • Az állandó személyazonosító igazolvány és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány kiadása.
  • Az eltulajdonított okmányok pótlása tárgyában indult eljárás,
  • Az oktatási igazolvány kiállítása,
  • A gépjárművezetői engedély első alkalommal történő kiállítása,
  • A vállalkozói igazolvánnyal és az üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárás,
  • Valamennyi adóhatósági igazolás kiállítása,
  • A 160 négyzetméter hasznos alapterületnél kisebb, más önálló rendeltetési egységet nem tartalmazó, egylakásos lakóépülettel kapcsolatos építési engedélyezési eljárások,
  • A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványával kapcsolatos eljárás,
  • Mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány kiállítása.

Rengeteg fajta illeték van és sok mentesség, kedvezmény. Az Adó.hu ajánlása szerint, az érintetteknek érdemes a saját ügyletüket beírni a Google keresőbe, kiegészítve az illeték szóval, mert így megtalálják annak a hatóságnak a honlapját, ahol tájékozódhatnak a hatósági szolgáltatási díjról vagy az illetékről. Ezen kívül a területileg illetékes kormányhivatalok ügyfélszolgálatának felkeresése is célszerű lehet.

 

napi.hu