h i r d e t é s

Fontos tanácskozásra készül a kormány februárban

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Fontos tanácskozásra készül a kormány februárban

2019. január 05. - 10:20

Februárban összevont frakcióülést tartanak a kormánypártok, ezúttal azonban nem Visegrádon lesz a rendezvény. Pár nappal a frakcióülés után Orbán Viktor megtartja évértékelő beszédét is - írja a Magyar Idők. 

Egy korábbi kormányülés - Forrás: MTI

A Fidesz-KDNP februári összevont kihelyezett frakcióülésének témái között szerepelnek majd: 

  • a májusi európai parlamenti választás kampánya,
  • az Országgyűlés tavaszi ülésszakára vonatkozó törvényalkotási program, benne kiemelten a 2020-as költségvetés,
  • az egyes rendészeti és migrációs törvények jogharmonizációs és egyéb célú módosítása,
  • a közigazgatási bíróságok felállításához kapcsolódó törvényi előírások módosítása,
  • és a képviselők a szakképzési rendszer versenyképességének növeléséhez szükséges változtatások.

A februárban induló parlamenti ülésszakot megelőző, két-három napos kihelyezett frakcióülés a korábbiaktól eltérően most nem Visegrádon lesz. A frakcióülés után pár nappal tartja meg évértékelő beszédét Orbán Viktor, valószínűleg a Várkert Bazárban. (portfolio.hu)