h i r d e t é s

Fokozza rakétakísérleteit Észak-Korea

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Fokozza rakétakísérleteit Észak-Korea

2020. március 29. - 12:10

Újabb két azonosítatlan lövedéket lőtt ki Észak-Korea vasárnap az ország keleti partvidékéről Japán irányába. Korábban csak egyszer volt annyi hasonló incidens, mint az elmúlt négy hétben. 

Forrás: Ahn Young-joon/AP

A vasárnapi esetről beszámoló dél-koreai hadsereg azt valószínűsíti, hogy most ballisztikus rakétákat indítottak útnak északról, a becsapódási helyük a Japán-tengerben volt, a szigetország fennhatósági területén kívül.

Sűrűsödő kísérletek

Március 2-án, 9-én és 21-én voltak hasonló kilövések, de ha a rövid hatótávolságú lövedékeket is beleszámoljuk, akkor egy hónap alatt a kilencedik rakétát indította az észak-koreai rezsim vasárnap. Ennyi kísérletet tavaly augusztusban figyeltek meg legutóbb. Tavaly egész évben 13 ilyen eset volt.

Megrekedt tárgyalások

Többször próbálkoztak egyezséget elérni Észak-Korea nukleáris fegyvereinek leszereléséről, de az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások ismét zátonyra futottak. Az ország vezetője, Kim Dzsong Un újévi üzenetében is foglalkozott hadászati kérdésekkel. Azt ígérte, hogy a közeljövőben bemutatnak egy újfajta fegyvert is. Szakértők az eddigi kísérletekből következtetve arra számítanak, hogy ez egy korszerű interkontinentális ballisztikus rakéta vagy egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta lesz.

A hadgyakorlatok nem állnak le

Bár a koronavírus-járvány terjedése ellen szigorú határzárat és karantént is elrendeltek Észak-Koreában, a hadgyakorlatokat nem állították le. Ennél előrelátóbb volt Dél-Korea és az Egyesült Államok, a két ország felfüggesztette a manővereket a térségben.

Észak-Korea eddig egyetlen koronavírusos megbetegedést sem jelentett, de a szakértők kétségbe vonják, hogy a fertőzés tényleg elkerülte volna eddig az elszigetelt országot. (Euronews)