h i r d e t é s

Figyelmeztető lövésekkel és hanggránáttal oszlatták a Lukasenka ellen tüntetőket Minszkben

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Figyelmeztető lövésekkel és hanggránáttal oszlatták a Lukasenka ellen tüntetőket Minszkben

2020. november 02. - 06:00

 

Sok embert őrizetbe vettek.

Forrás: Voices from Belarus / Twitter

Figyelmeztető lövéseket adtak le és hanggránátokat vetettek be a rendőrök vasárnap a fehérorosz fővárosban, ahol ismét tízezrek vonultak az utcára, hogy az országot 26 éve vaskézzel irányító Aljakszandr Lukasenka távozását követeljék.

Több tüntetőt őrizetbe vettek.

Minszkben immár 12 hete tartanak a megatüntetések a vitatott tisztaságú elnökválasztást követően. A héten Lukasenka részlegesen lezáratta az ország nyugati határait, leváltotta a belügyminisztert és kijelentette, hogy ha bármelyik tüntető kezet emel a tüntetéseket biztosító rendvédelmisekre, "az a legkevesebb, hogy kéz nélkül marad". Magas rangú rendőri vezetők kijelentették, hogy szükség esetén készek tűzfegyvert is bevetni a tüntetők ellen.

– Tüntetők tízezrei vonultak Minszken át legalább két oszlopban – jelentette a Nasa Niva című újság.

– A helyzet valóban aggasztó, és mindenki feszült – mondta telefonon az egyik nevének elhallgatását kérő tüntető a Reuters brit hírügynökségnek.

"A rendőrség járművei állandóan a menet mögött járnak. Úgy tűnik, ahogy az emberek valamilyen összetűzésre készülnek."

A Vjaszna-96 jogvédő szervezet szerint 45 embert vettek őrizetbe.

Egy szemtanú a Reutersnek elmondta, hogy a rohamrendőrség erővel oszlatta fel az egyik menetet, amikor a tüntetők elérték a város szélén lévő Kurapatit, a szovjet titkosrendőség által a sztálini időkben kivégzettek emlékművét.

"Amikor az emberek elértét a Kurapati melletti mezőt, a rendőrségi autóbuszok felgyorsítottak, gyorsabb tempóra kényszerítve az embereket, majd hanggránátokat dobáltak, egyenesen a tömeg sűrűjébe" – mondta el telefonon a nevének elhallgatását kérő szemtanú.

– Sok embert őrizetbe vettek. Mindez a nyílt mezőn történt, nem volt hová futni – tette hozzá.

Az ellenzéki közösségiportál-oldalakra feltett videofelvételek szerint a tömeg azt skandálta: "Hisszük, hogy győzhetünk, hogy győzni fogunk!" Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a tüntetők azt is skandálták Lukasenkára utalva: "Takarodj, te és rohamzsaruid!".

A fővárosban nem működött az internetszolgáltatás a mobiltelefonokon, és rövid időre több metróállomást is lezártak.

A 66 éves egykori állami gazdasági igazgató augusztus 9-i ötödik – vitatott – újraválasztása óta soha nem látott mértékű tiltakozó mozgalom zajlik Fehéroroszországban, minden héten tüntetők tízezrei vonulnak az utcára a rendőri erőszak és a több ezer tüntető őrizetbe vétele ellenére. Szinte három hónappal az elnökválasztás után a helyzetből szemmel láthatólag továbbra sincs kiút, miután Aljakszandr Lukasenka nem hajlandó távozni. A múlt héten több személycserét hajtott végre, és a tüntetések ellen keményen fellépő minszki rendőrkapitányt nevezte ki belügyminiszternek.

A hatóságok a minszki rendszert támogató Oroszország kivételével lezárták a fehérorosz határokat. Vasárnaptól külföldi állampolgár közúton nem léphet fehérorosz területre. Az ellenzék Litvániába menekült vezetője, Szjvatlana Cihanouszkaja a héten országos sztrájkra szólított fel a hatalom sarokba szorítása érdekében. Vasárnap a volt elnökjelölt üdvözölte "a kormány terrorja elleni újabb békés menetet".

Szerdán a Vjaszna fehérorosz jogvédő szervezet közölte, hogy tömegesen zárják ki a fehéroroszországi felsőoktatási intézményekből azokat a diákokat, akik részt vesznek a kormányellenes megmozdulásokon. Az intézkedéseket annak nyomán hozták, hogy Aljakszandr Lukasenka kedden felszólította a középiskolás és egyetemista diákok szüleit, vegyék rá gyerekeiket, hogy ne járjanak az engedély nélküli tüntetésekre, "küldjék őket a hadseregbe, a többieket pedig tegyék ki az utcára". (MTI) / nepszava.hu 


 

Kommentek

h i r d e t é s