h i r d e t é s

Fideszesek lőnek egymásra!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Fideszesek lőnek egymásra!

2016. június 20. - 14:18
0 komment

Milliárdos kártérítést követel a Városliget Zrt.-től és a fővárostól a Petőfi Csarnok korábbi, a kormányzattal eddig jó viszonyt ápoló bérlője - írja a Népszabadság.

Több mint egymilliárd forint összegű kártérítési pert indított a Petőfi Csarnokot bérlő Cortina Service Kereskedelmi, Vendéglátó és Szolgáltató Kft. a Városliget Zrt. és a fővárosi önkormányzat ellen. Előbbitől 898,2 millió forintot, utóbbitól 192 millió forintot követel a kulturális központot az elmúlt három évben üzemeltető cég a bérleti szerződés idő előtti felbontása miatt. Eddig egy tárgyalást tartottak az ügyben, ahol a bíróság a keresetének pontosítására hívta fel a Cortina Service Kft.-t. A főváros ellenkérelmet nyújtott be.

A fentiekből úgy tűnik, nem vezettek eredményre a Városliget Zrt. által kezdeményezett egyeztetések, amelyekről idén májusban írt a Népszabadság kérdéseire adott válaszában a Liget projekt megvalósításáért felelős cég. A per indításával azonban a távoli homályba vész a Petőfi Csarnok bontásának kezdete, holott Baán László, a Liget projekt miniszteri biztosa tavaly májusban még úgy számolt, hogy az év végén nekiláthatnak. Csakhogy a Városliget Zrt. hiába állapodott meg a bontásra vállalkozó céggel, a csarnok bérlőjével nem sikerül dűlőre jutnia. Sőt a viszony láthatóan elmérgesedett.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Cortina Service Kft. 2011-ben nyerte el a Petőfi Csarnok bérleti jogát, méghozzá szokatlanul hosszú, tízéves időtartamra. A bérleti szerződésbe belefoglalták, hogy szerződésbontáskor a felek elszámolnak egymással, különös tekintettel a felújítási költségekre. A Cortina ugyanis 310 millió forint értékű felújítást vállalt a pályázatában, de a cég saját számítása szerint legfeljebb százmilliót költött az ingatlanra. Ebből 59 milliót az állami tulajdonban lévő Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. bocsátott a cég rendelkezésére. Az állami segítség korántsem meglepő. A vállalkozás ügyvezetője, Nagy Károly az előző ciklusban a Fidesz jelöltje volt Zsámbékon, s a Cortina 2005 óta vendéglátós szolgáltatásokat nyújt a Kubatov Gábor vezette Polgárok Házának.

A bontás csak a tárgyalások lezárása, illetve a repüléstörténeti kiállítás elköltöztetése után kezdődhet, de a Városliget Zrt. nem aggódik, mivel a Petőfi Csarnok helyére épülő Új Nemzeti Galéria kivitelezése is csúszik. Egyelőre a tervezésnél tartanak, az építkezés legkorábban jövőre indulhat el, a múzeum megnyitása 2019 nyarára várható.

 

Szerző: Szalai Anna / nol.hu