h i r d e t é s

Fidelitasos feltörekvők és haverok az állami bankokban: Szijjártó Péter is beújított az Eximben

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Fidelitasos feltörekvők és haverok az állami bankokban: Szijjártó Péter is beújított az Eximben

2018. március 10. - 20:00

A 24.hu információi szerint Szijjártó Péter leigazolta a fidelitasos alelnök Szabó Krisztián Szilárdot humánpolitikai igazgatónak az Eximbankhoz – tudta meg a 168ora.hu.

Forrás: mfor.hu

A portál felidézi: a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter által felügyelt Eximnél a lavinát Rogán Antal propagandaminiszter bizalmasa, korábbi belvárosi helyettese, Puskás András indította el: februárban átült a Budapest Bank Zrt. (BB) vezérigazgató-helyettesi székébe. Puskás átigazolását, illetve más személyi változásokat a BB várható privatizációjával hozták összefüggésbe a piacon, de – emlékeztet a portál – mások is érkeznek a Budapest Bankhoz. Mindenekelőtt Beck Zoltán, a Fidesz ifjúsági tagozata, a Fidelitas gazdasági kabinetjének volt vezetője.

Eközben Puskás helyére Szijjártó operációs vezérigazgató-helyettesnek Dancsó Józsefet nevezte ki február elsejétől. Ő korábban a Magyar Államkincstárat vezette, ami pedig a politikai karrierjét illeti, valaha fideszes képviselő, illetve Orosháza polgármestere is volt.

De a külgazdasági miniszter nem maradhatott fidelitasos tehetség nélkül: az Eximbank sajtóosztálya a 24.hu-val közölte, Szabó Krisztián Szilárd február 14. óta látja el a humánpolitikai igazgatói tisztséget. Az igazgatói posztot betöltőket az Eximnél 1,2-2,1 millió forintos havi bruttó alapbér illeti meg, a prémium ennek legfeljebb a 20 százaléka lehet, és a vezérigazgató-helyetteshez hasonlóan 621 ezer forint a cafetéria.

Szijjártó Péter maga is a Fidelitasban kezdte

Szabó Krisztián Szilárd ezt megelőzően, 2014 szeptemberétől a Magyar Államkincstár elnöki kabinetjének kabinetvezető-helyettese volt. Vagyis ugyanonnan érkezett, ahonnan a Puskás helyére leszerződtetett Dancsó József. Szabó országos ismertségre azonban nem az államkincstárnál tett szert, hanem a Fidelitas alelnökeként vállalt közszerepléseivel.

Például tavaly tavasszal a Budapesti Ügyvédi Kamara előtt tartott sajtótájékoztatón azt firtatta, hogy a Soros György által pénzelt szervezetek veszélyeztetik a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét:

Aggodalommal figyeljük, hogy Soros György bevándorláspárti jogászai hálót szőnek a magyar ügyvédség és az ügyvédi kamarák köré

– idézte a fidesz.hu akkoriban Szabót. A Fidelitas-alelnök azzal a teóriával állt a kamerák elé, hogy a Soros György, illetve a Nyílt Társadalom Alapítvány által pénzelt Magyar Helsinki Bizottság feltűnően jó kapcsolatot ápol az országos, illetve a fővárosi ügyvédi kamarával.

De nemcsak a Fidelitas hoz sikert a fiataloknak, hanem más barátságok is.

Január vége óta új marketingigazgató és kommunikációs igazgató is szerepel az Eximbank nyilvántartásában, bár ő korábban, tavaly december 19-én érkezett. Az új vezető Nyakas Laura – válaszolta a sajtóosztály a portálnak, mely szerint ő ezt megelőzően a Trinity International Communications Kft. integrált kommunikációs ügynökség sajtókapcsolati vezetője volt – három évet.

Az interneten fellelhető profilja alapján Nyakas Laura a marketinges tapasztalatszerzést a Trinitynél kezdte, nem is régen, 2015 augusztusában. Még a harmincat sem betöltve pedig az állami főbanknál, az Eximnél került a marketinges terület élére

 – írta a 24.hu, emlékeztetve egyúttal arra is, hogy a Trinity egyébként egyike a közpénzes megrendeléseken taroló cégeknek, 2016-ban több mint 15 milliárd forint bevételt könyvelt el Kuna Tibor, Szijjártó barátja, a Fidesz volt kabinettitkárának érdekeltsége. Ugyanakkor az új Exim-marketinges más vonalon is erős: az Út a Mosolyért Alapítvány kuratóriumi tagjaként is szerepet vállalt. Ennek a civil szervezetnek pedig az elnök-alapítója történetesen a külügyminiszter felesége, Szijjártó-Nagy Szilvia.

168ora.hu