Angela Merkel német kancellár a szeptemberi németországi parlamenti választások után távozik a politikából, Emmanuel Macron francia államfőt pedig egyre jobban le fogja foglalni a 2022. tavaszi franciaországi elnökválasztás. Ki léphet a helyükre, az EU legbefolyásosabb állam- vagy kormányfőjének szerepkörébe?

Angela Merkel kancellár a szeptemberi németországi választások után kivonul az európai politikából is, Emmanuel Macron államfőnek pedig bő fél évre rá egy nagyon nehéznek ígérkező elnökválasztáson kell megméretnie magát Franciaországban, így nem lesz módja alkotni a nemzetközi politika színpadán. Helyükre olyan valaki léphet, akiről egy dolgot tudnak politikus kollégái és a politika iránt érdeklődők: Mario Draghi olasz miniszterelnök, az Európai Központi Bank (ECB) volt elnöke soha nem veszíti el a türelmét - írja a Bloomberg.

Egy anekdota szerint amikor az Európai Bizottság brüsszeli székhelyén 2015 júniusában a bizottság, a görög kormány és az ECB tisztviselői a harmadik görög segélyprogram kőkemény feltételeiről, köztük adóemelésekről és hasonlókról tárgyaltak, Draghi, aki az ECB elnökeként volt jelen a tárgyaláson, félrevonult Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszterrel, hogy ne zavarják az egyeztetést.

Varufakisz az ezt megelőző fél évben azt követelte, hogy az EU és az IMF engedje el a görög adósságokat, mert azok visszafizethetetlenek, miközben a külső segítség nélkül marad görög állam a csőd szélére került. Alekszisz Ciprasz miniszterelnök a nyár elejére kiírt egy népszavazást, amelyen a szavazók túlnyomó többsége elutasította, hogy az uniós segítségért cserébe további megszorító szabályokat vezessenek be az országban.

Varufakisz megszelídítése

Varufakisz az európai baloldal és a nemzetközi sajtó sztárja volt akkoriban mint a hajthatatlan, új Robin Hood, aki szembe száll az EU-val. Draghi a kritikus tárgyalás alatt éjjel három órakor elvonult vele a terem másik végébe, és akik hallották miről beszélnek, azok elmondása szerint olyan szakkifejezések röpködtek, mint például a GDP deflátor, illetve terítékre kerültek a makroközgazdaság dilemmái az 1930 évektől az 2010-es évekig, mintha egyetemi oktatók beszélgettek volna egymással egy konferencia szünetében.

Ezután három nappal az ECB Draghi vezetésével megszüntette a görög államkötvények vásárlását, Ciprasz választhatott az államcsőd és megszorításokkal járó harmadik segélycsomag elfogadása között - az utóbbit választotta -, Varufakisz pedig lemondott és visszament tanítani az egyetemre.

Magára vonta a figyelmet

Ez a történet világosan megmutatja melyek a 73 éves veterán politikus legfontosabb tulajdonságai, amelyekre ezentúl az európai vezetők csúcstalálkozóin vezetőtársai számíthatnak. Nyugodt, kíméletlen, pontosan tudja, hogy mit akar, és azt hogyan érheti el. Egy vezető uniós tisztviselő, akivel az ECB elnökeként sokszor tárgyalt, azt mondta, nem tipikus bankár vagy akár technokrata, hanem olyasvalaki, aki érti a politikát, tudja, hogyan használja a hatalmát. Az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács ülésein időnként beszámolt az európai jegybank folyamatban lévő ügyeiről, akik részt vettek ezeken, azt mondják, senkinek sem jutott eszébe a telefonját nyomkodni, miközben beszélt.

Sokan bíznak benne, hogy átveheti Merkel helyét a legbefolyásosabb európai vezető szerepében, ám az, hogy Olaszország élén áll, messze nem elhanyagolható különbség. Az olasz gazdaság megreformálásába egymást követő miniszterelnökök sorának tört bele a bicskája. Ez a feladat vár rá, miközben legjobb esetben két év van hátra a következő parlamenti választásokig. A teher, ami a vállán nyugszik nem kisebb, mint hogy hazája és az EU jövője szempontjából is döntő jelentőségű, mennyire lesz sikeres a kormányzása.

Gigantikus feladat

Az olasz gazdaság a pandémia előtt is stagnált, a járvány 95 ezer halálos áldozatot követelt az országban és az államadósság felment a GDP 160 százalékára, miközben már ennek fele is sok. Draghi kormányának feladata, hogy kormánya jól használja fel az pandémia okozta károk utáni romeltakarítást szolgáló, összesen 750 milliárd eurós keretösszegű uniós segélycsomag Olaszországra jutó részét. Ennek az összegnek az előteremtésére az EU a tagállamok először vettek fel közösen hitelt, amihez az országok egy része, a fukar vagy takarékos észak-európai államok, illetve Ausztria nem akart hozzájárulni.

Akadékoskodásukat csak elméleti érvekkel tudták alátámasztani, nevezetesen azzal, hogy a közös adósságot rosszul fogják felhasználni a déli és a keleti uniós tagállamok, így nekik kell majd helyettük visszafizetni a kölcsönt. A tét tehát egyszerű. Ha a Draghi vezette kormány jól sáfárkodik a támogatásokkal, az leszerelheti a kritikát és utat nyithat azelőtt, hogy a közös hitelfelvételt ad hoc döntések helyett intézményesített módon folytassák az EU-tagállamok. Ezzel egy szinttel magasabbra lépne az európai integráció. Ha rosszul, akkor a kétkedők tényekkel bizonyíthatják, hogy igazuk volt, nem kéne ezt folytatni, így az európai integráció erősítése, sőt akár az eddig elért szinten történő fenntartása is megkérdőjeleződik. (napi.hu)