h i r d e t é s

Felszólították Mellár Tamást, hogy vonja vissza a vádakat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Felszólították Mellár Tamást, hogy vonja vissza a vádakat

2019. május 12. - 07:07

Valami nagyon nem kerek Mellár Tamás körül. Először bekavart az ellenzéki összefogásba Pécsett - mivel az általa fémjelzett Mindenki Pécsért Egyesület úgy döntött, hogy nem támogatja az ellenzéki összefogást, hanem az őszi önkormányzati választáson mind a 18 pécsi körzetben saját jelöltet indítanak -, majd egy ATV-nek adott interjúban közölte, hogy a Pécsi Vasutas Sportkör egy "köztudottan pénzelosztó hely".

Mellár Tamás - Forrás: valasz.hu

Mostanában sokan nem értik és felháborítónak tartják az ellenzéki oldalon, amit Mellár Tamás tesz. Pedig tavaly áprilisban függetlenként, az ellenzéki pártok támogatásával tudott mandátumot szerezni.

Legutóbb belerúgott a nagy múltú Pécsi Vasutas Sportkörbe is, amikor egy nyilatkozatában a következőket találta mondani: mivel Péterfy Attila, a pécsi ellenzéki pártok jelöltje egy nagy fővárosi cégnél vezető beosztásban dolgozik, ráadásul a PVSK-nak sokáig elnökségi tagja volt, és a sportkör köztudottan egy pénzelosztó hely, így Péterfy nem lehet más, csak a Fidesz embere. Persze azt is hozzátette, hogy ez az ő álláspontja, megérzése, és nem tudja bizonyítani.

A sportkör elnöksége most meglehetősen határozottan utasította vissza Mellár vádjait. Közleményüket változtatás nélkül közöljük:

„A nagy múltú Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) közössége mély megdöbbenéssel értesült Mellár Tamás országgyűlési képviselő közelmúltbeli, egyik kereskedelmi csatornán elhangzott felelőtlen és sértő kijelentéséről.

A PVSK vezetősége, nagyszámú tagsága és szurkolói képviseletében ezúton visszautasítja a képviselő azon minden alapot nélkülöző, rosszhiszeműen sugalmazó kijelentését, miszerint „pénzelosztó hely”-ként működött volna bármikor is a PVSK, annak 100 éves fennállása folyamán.

A PVSK elnöksége ezúton felszólítja Mellár Tamást arra, hogy rosszhiszeműen sugalmazó nyilatkozatát 72 órán belül vonja vissza, vagy ha a kijelentését megalapozottnak tartja, tegye meg a szükséges jogi lépéseket. A PVSK elnöksége kijelenti, hogy nyugodt szívvel áll minden vizsgálat elé.

Megértjük és elfogadjuk, hogy kampányidőszak van, de tisztelettel kérjük képviselő urat, hogy a jövőben tartózkodjon attól, hogy politikai számításból a civil szféra képviselőit zaklatja és eszközként használja.” (hirklikk.hu)