h i r d e t é s

Felpörgette idén a titkos megfigyeléseket a kormány

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Felpörgette idén a titkos megfigyeléseket a kormány

2021. augusztus 07. - 11:08

A nyár közepéig 928 esetről tudni

A HVG által beadott közérdekű adatigénylésre derült ki, hogy a kormányzat idén igencsak felpörgette az állampolgárok titkos megfigyelését. Varga Judit igazságügyminiszter július 19-ig 928 esetben adta meg az engedélyt. Tavaly például összesen 1285-ször írt ilyesmit alá, idén, ha nem csökken a tempó az év végéig, 1700 körül lehet a vége. Plasztikus adat, hogy tavaly napi 3 körül volt a megadott hozzájárulások száma, ez nőtt közel 5-re.

A 168 óra korábbi információja szerint 2015-ben 1038 miniszteri engedélyt adtak meg és ezek száma a vírus miatt ezen a téren is csonka 2020-as évet kivéve azóta folyamatosan növekszik. 2016-ban 1151, 2017-ben 1256, 2018-ban 1282, 2019-ban már 1340 esetben gyűjtöttek így titkos információkat, tavaly pedig, mint említettük, 1285-ször.

Ezek a számok azonban az összes megfigyelés töredékét jelentik, azokat az eseteket, amikor a titkosszolgálatok úgynevezett “nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtést” végeznek. Ez az a kategória, amihez nem kell semmiféle gyanú vagy bűncselekmény, elég annyit mondani, hogy a cél az ország nemzetbiztonsági érdekeinek érvényesítése. Ezeket a kérelmeket írja alá az igazságügyminiszter.

A másik nagy kategória a “bűnüldözési célú titkos információgyűjtés”, ez az, amit rendőrségi és egyéb nyomozások részeként végeznek, ehhez bírói vagy ügyészi engedély kell és az előzővel szemben tételesen meg kell indokolni.

A harmadik kategóriába a titjkosszolgálatok vezetői által saját hatáskörben engedélyezhető megfigyelések tartoznak. (444.hu)