h i r d e t é s

Felhős, borongós időre számíthatunk, több tájegységünkön elszórtan kisebb eső, zápor is kialakulhat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Felhős, borongós időre számíthatunk, több tájegységünkön elszórtan kisebb eső, zápor is kialakulhat

2022. november 10. - 05:20

Csütörtökön a ködfoltok és a szitálás mellett helyenként eső is kialakul, illetve északnyugaton némi napsütés is lehet.

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, hosszabb-rövidebb napos időszakok előfordulhatnak a frontális felhőzet érkezése előtt, majd délután a hidegfront mögött északnyugat felől határozott felhőzetcsökkenés kezdődik, a Dunántúl északnyugati részein még pár órára kisüthet a nap.
Elszórtan - nagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti megyékben - kisebb eső, zápor is kialakulhat, de az ország nagyobb részén nem valószínű csapadék. Az északnyugati szél megélénkül.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között valószínű, délkeleten lesz melegebb. Késő estére 5 és 11 fok közé hűl le a levegő.

Orvosmeteorológia

Gyenge hidegfronti hatás várható, emiatt az érzékenyek körében fejfájás, valamint görcsös panaszok is jelentkezhetnek.
Felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi fájdalmak.
Ugyanakkor a szürke, borongós idő miatt fáradékonyság, dekoncentráltság, álmosság továbbra is előfordulhat.
A szelesebb tájakon élők körében fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet.
Alacsony lesz hő- és komfortérzetünk.
Nagy lesz a megfázásveszély, ezért ajánlott a meleg, réteges öltözet.
Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.