h i r d e t é s

Felfüggeszti politikai tevékenységét a vajdasági Magyar Mozgalom

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Felfüggeszti politikai tevékenységét a vajdasági Magyar Mozgalom

2022. december 07. - 12:03

Vezetőjük szerint az emberek fásulttá váltak, és a magyar kormány is csak a választásokban a Fidesznek komoly segítséget nyújtó Vajdasági Magyar Szövetséggel kommunikál.

Sövény Ferenc, a vajdasági Magyar Mozgalom elnöke - Forrás: delvidek.info

Felfüggeszti politikai tevékenységét, de civil szervezetként tovább működik a Magyar Mozgalom nevű vajdasági magyar szervezet - jelentette be Sövény Ferenc, a mozgalom vezetője a vajdasági közszolgálati televízióban (RTV).

Az RTV internetes oldalára felkerült beszámoló szerint Sövény Ferenc rámutatott: miután a szerbiai kisebbségi önkormányzati választáson a Magyar Nemzeti Tanácsban betöltendő helyekért csak egyetlen jelöltlista - a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás - indult, elmondható, hogy megszűnt a vajdasági magyar ellenzéki tér. „A mozgalom elfáradt” - mondta az elnök, aki azt is közölte, hónapokkal ezelőtt benyújtotta lemondását, ám senki sem akarta tőle átvenni a szervezet vezetését. Hozzátette: a politikai tevékenység szüneteltetéséhez jelentősen hozzájárult az emberek fásultsága, ahogy az is, hogy a kormánypártok ellehetetlenítették az ellenzéket, és a magyar kormány is csak egyetlen stratégiai partnerrel, a Vajdasági Magyar Szövetséggel kommunikál.

A Magyar Mozgalmat 2015-ben hozták létre, a tagsága pedig eleinte főként a Vajdasági Magyar Szövetségből kizárt vagy kilépett emberekből állt. (MTI)/444.hu