h i r d e t é s

Felajánlotta lemondását a belga belügyminiszter

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Felajánlotta lemondását a belga belügyminiszter

2016. március 24. - 15:05
0 komment

A brüsszeli merényletek nyomán felajánlotta lemondását Jan Jambon belga belügyminiszter (képünkön), amelyet Charles Michel miniszterelnök nem fogadott el - írta a La Derniére Heure című belga napilap csütörtökön.

Fotó: Europress / Napi.hu

A belügyminiszter amiatt ajánlotta fel távozását, hogy mert súlyos hibák feltételezhetőek a terroristák ellen folytatott nyomozásban - írja a napi.hu. A felajánlott lemondás tényét a minisztérium megerősítette. Charles Michel nem fogadta el a belügyminiszter lemondását, szerinte "össze kell zárni ezekben a nehéz pillanatokban" - idézte miniszterelnököt a napilap.

A miniszteri bizottság csütörtökön ült össze, hogy megtárgyalja a Törökországból 2015 nyarán kitiltott Ibrahim el-Bakraoui ügyét, ugyanis Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán Ankarában közölte: Ibrahimot a török rendfenntartó erők 2015 júniusában kiutasították az országból. Ankara tavaly július 14-én jelentést küldött az Iszlám Állam harcosának kitoloncolásáról a belga és a holland hatóságoknak, ám azok figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetést, és később szabadon engedték a férfit.

A kedden Brüsszelben két helyszínen elkövetett robbantásos merényletek elkövetői között volt az el-Bakraoui testvérpár, akik közül az idősebb, a 29 éves Ibrahim a repülőtéren, a fiatalabb, 27 éves Khalid pedig a metróban követett el öngyilkos robbantást.

A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson elkövetett robbantásoknak eddigi adatok szerint 31 halottja és 260 sebesültje van, utóbbiak között - külügyi közlés szerint - két magyar.

 

napi.hu