h i r d e t é s

Fazekas nem lesz agrárminiszter

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Fazekas nem lesz agrárminiszter

2018. április 25. - 07:06

Újabb információ derült ki a kormányalakításról. 

Forrás: MTI

Nem vállalja az újabb négy évre szóló megbízást Fazekas Sándor, az agrártárca vezetése helyett a Fidesz-frakció munkáját erősítené az új kormányzati ciklusban – jelentette be a Magyar Időknek adott interjúban a földművelésügyi miniszter. 

Az elmúlt évek eredményeit sorolva a visszavonuló kormánytag elmondta: 2010 óta a magyar mezőgazdaság gyorsan fejlődött, és a vidék talpra tudott állni. Ebben nagy szerepe volt a gazdatársadalomnak is. Az ágazat szereplői összefogtak, és közös munkával lépésről lépésre ledolgozták azokat a hátrányokat, amelyekkel évek óta küzdött a magyar mezőgazdaság. Fazekas kiemelte a Földet a gazdáknak!programot is, amelynek keretében mintegy 200 ezer hektárral bővíthették birtokaikat a földművesek. A családi gazdaságokat is sikerült megerősíteni, számuk tavaly elérte a 27 ezret.

Az utódját már kijelölték – derül ki a szerdai Magyar Időkből -, személyéről hamarosan a miniszterelnök ad tájékoztatást. Az átalakításokkal kapcsolatban Fazekas Sándor annyit mondott, vidékfejlesztési téren új feladatok kerülhetnek a tárcához. (pestisracok.hu)