h i r d e t é s

Farkas Flóriánt Kövér Lászlónál panaszolták be

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Farkas Flóriánt Kövér Lászlónál panaszolták be

2020. augusztus 07. - 11:53

 

Farkas Flórián országgyűlési képviselő, illetve Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló magatartása méltatlan a képviselői erkölcsiséghez – írta Kövér László házelnöknek címzett panaszában Lakatos Oszkár, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökhelyettese.

Farkas Flórián és Kövér László - Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Lakatos szerint Farkas Flórián, a Lungo Drom fideszes elnöke és Farkas Félix, "továbbá a hozzájuk csatlakozó üzleti érdekkörök", valamint az ORÖ korábbi hivatalvezetőjének a tevékenysége révén az országos önkormányzat és annak hivatala a teljes működésképtelenség felé sodródik. Az említettek által generált politikai csatározások révén az ORÖ jelenleg ott tart, hogy nincs a 2019-es évre vonatkozóan elfogadott zárszámadása, nincs törvényesen kinevezett hivatalvezetője – hangsúlyozta Lakatos Oszkár.

Kifogásolta, hogy a "két vezető politikus által irányított" képviselők a közös megegyezéssel távozó hivatalvezetőt – szerinte jogsértő módon – szeretnék visszahelyezni tisztségébe. "A jogszabályok betartására felesküdött képviselők nem engedhetik meg maguknak, hogy ezzel ellentétesen cselekedjenek és ellehetetlenítsék az Országos Roma Önkormányzat törvényes működését" – fogalmazott Lakatos Oszkár, aki azt kérte Kövér Lászlótól, hogy intézkedjen panasza "teljes körű kivizsgálásáról".

A Népszava kérdésére, hogy milyen "üzleti érdekkörökre" utalt levelében, Lakatos Oszkár részletek említése nélkül elmondta: vannak, akik "komoly összegekkel vettek részt a roma választási kampányban, és ezt a pénzt most úgy akarják visszakapni, hogy átveszik a hatalmat az ORÖ-ben".

Éppen Kövér László volt az, aki a Fidesz nevében 2017 tavaszán – választmányi elnökként – választási megállapodást írt alá Farkas Flóriánnal és a Lungo Drommal. Lakatos Oszkár, amikor arról kérdeztük, mennyi esélyt lát rá, hogy Kövér László valóban kivizsgálja a panaszát, kijelentette: "Ha csak egyetlen százalék esély van rá, akkor azt a keveset kell megragadni. Szerintem egyébként már Kövér Lászlónak és a Fidesznek is elege van abból a botránypolitázálásból, amit Farkas Flórián művel". Ami a panasz kivizsgálásának formai részét illeti, Lakatos Oszkár lehetséges eljárásnak tartja, hogy Kövér László fegyelmi eljárást indítson Farkas Flórián és Farkas Félix ellen. (nepszava.hu)


 

h i r d e t é s