h i r d e t é s

Fantomtulajdonosok a kormányfüggetlen médiában: kik állhatnak a 168 óra megvásárlása mögött?

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam

Fantomtulajdonosok a kormányfüggetlen médiában: kik állhatnak a 168 óra megvásárlása mögött?

2017. január 04. - 07:17
0 komment

 

A 168 óra egyelőre nem jutott az Origo sorsára – igaz, a rejtélyes új tulajdonos, ha úri kedve úgy tartja, most már akár a komplett szerkesztőséget is lecserélheti - írja az Átlátszó.

Márpedig akár Alexander Rovt, akár az EMIH-hez köthető más befektető az, nehéz racionális okot találni a tulajdonos felől akár a lap, akár a jelenlegi irányvonal fenntartására.

Bár az érintettek következetesen tagadják, egyre több jel utal arra, hogy a médiavásárlás mögött – részben Rovt pénzével -, valójában az EMIH áll. A vásárlást Megyeri András Jonatán és Bodnár Dániel készítette elő, ők ketten tárgyalták végig az ügyet a tulajdonosokkal és a menedzsmenttel. Megyeriről zsidó körökben köztudott, hogy bár formális tisztsége nincs a hitközségben, hosszú évek óta Köves Slomó belső köréhez tartozik, Bodnár pedig az EMIH vezetőségi tagja; illetve mindketten tagjai az EMIH-hez kötődő Tett és Védelem Alapítvány (TEV) kuratóriumának, Bodnár a kuratórium elnöke.

A Köves Slomóhoz köthető menedzsment titkolózása nemcsak a hitközség médiavásárlásban játszott szerepére vonatkozik: Megyeri például néhány hete hosszan ecsetelte, hol mindenhol kell átfuttatni az USA-ból indított pénzt, míg az a Brit Europe Foundation-en keresztül megérkezik a Brit Media Kft-hez. A brüsszeli bejegyzésű Brit Europe gazdálkodásának adatai a helyi szabályozás szerint nem feltétlenül nyilvánosak, de azokat az illetékes kereskedelmi bíróságnál vezetett nyilvántartás számára minden évben le kell adni. Érdeklődésünkre a bíróságon azt közölték, hogy hamarosan lépni fognak, mert az alapítvány 2011 óta nem adta le a gazdálkodására vonatkozó adatokat.

Még ennyit sem lehet tudni az EMIH főnyereményéről, az egykori Arany Alkony, most Olajág Idősotthon-hálózatról – a szervezet honlapjáról még az sem derül ki, hogy azt a hitközség működteti. Pedig a 2011-es egyházi törvénnyel az EMIH kétszeresen is jól járt: egyrészt bekerült az államilag elismert egyházak közé, másrészt hozzájutott az idősotthon-hálózathoz, mivel a korábbi üzemeltető elvesztette egyházi státuszát, és az azzal járó magasabb normatívát, az ingatlanok tulajdonosa pedig kirakta az üzletből. Így az EMIH-nek az ölébe hullott az öt ingatlanban 1400 embert ellátó intézményhálózat.

Mivel az Olajág ún. belső egyházi jogi személy, ezért a gazdálkodásáról pont ugyanúgy semmit nem lehet tudni, mint a tulajdonos-fenntartó hitközségéről. Hogy az idősellátás nem rossz üzlet, azt mutatja, hogy az előző fenntartó még az egyházi többlet normatíva nélkül is vállalta volna az üzemeltetést. Nem így lett, két brüsszeli bejegyzésű alapítvány, a Chanosh és a már említett Brit Europe Foundation fizette ki az ingatlanok értékét. Hogy pontosan mennyit, azt persze nem tudni, de a tulajdoni lapok tanúsága szerint az EMIH tulajdonba lépésekor 18 millió euró értékű jelzálogot terheltek az ingatlanokra, majd idén januárban ez 5,8 milliárd forintnyi jelzálogra változott.

Vagyis a bevételek felől nézve elvileg az EMIH is megengedhetné magának, hogy legalább részben a 168 óra a vásárlója legyen. Úgy tűnik a hitközség megállíthatatlanul növekszik: a Zsigmond Király Főiskola megvásárlása után gimnáziuma is lesz, és már el is indult az újlipótvárosi Zsilip-projekt, amihez, úgy hírlik, hamarosan 900 milliós állami támogatás is érkezik.

Furcsa módon mindeközben a hitközség – akárcsak a Brit Media Kft. – állandó pénzzavarban látszik lenni. Ennek leglátványosabb jele az a közlemény volt, amellyel a MAZSIHISZ reagált a zuglói zsinagógát ért tűzkár nyomán tett EMIH-segélyfelajánlására:

Az EMIH tevékenységét régebb óta ismerő forrásaink szerint éppen ez a kettősség a legjellemzőbb vonása a hitközség működésének: a térítő küldetéstudatból következő intenzív és tudatos médiahasználat – a chabad az egyetlen (vissza)térítő zsidó vallási irányzat -, és a látványos kommunikációs teljesítmény mögött álló csenevész szervezet.

Az EMIH-nek ugyanis alig néhány tucat tényleges tagja van, és ez a szám a szigorú, ortodox jellegű életviteli szabályok miatt érdemben nem is nagyon tud növekedni – látványosan növekszik viszont a hitközség médiajelenléte, és ezzel együtt az egyszázalékos felajánlók száma. Tavaly 1861 magánszemély ajánlott fel valamivel több mint tíz millió forintot, idén 2828 támogató 16 milliót. Így, ha a tényleges hitközségi tagok számában nem is, de az egy százalékot felajánlók számában már összemérhető az EMIH a nagy rivális MAZSIHISZ-szel.

Az EMIH gazdálkodásának egyes elemeire vonatkozó levelünkre csak sértődött elutasítás volt a válasz – ami nehezen értelmezhető egy olyan vallási szervezet részéről, amelyik milliárdos nagyságrendben kap közpénzt ingyenesen átadott ingatlanok, projekttámogatás és különböző jogcímeken juttatott normatívák formájában – és most nagyon úgy néz ki, meghatározó szerephez jut a drámaian zsugorodó nem-kormánypárti médiapiacon. Igaz, akkor sem nagyon más a helyzet, ha nem az EMIH, hanem Alexander Rovt a meghatározó szereplő a 168 óra és a Klubrádió sorsát illetően.

A vásárlást kísérő marketing a magyar demokráciáért és sajtószabadságért aggódó New York-i befektetői körről beszél – mint cikksorozatunk előző részében láthattuk, ez a kör nagy valószínűséggel Alexander Rovt egy személyben. Csakhogy Rovt határozottan nem magyarként határozza meg magát: rendszerint azt hangsúlyozza, hogy nem ukrán, nem orosz, hanem kárpáti – a magyar, mint identitás fel sem merül. Igaz, Rovt Kárpátalján, ahol szintén elég aktív, a helyi sajtóban leginkább Róth Sándorként jelenik meg.

Alexader Rovt Róth Sándorként született 1952-ben Munkácson. Az 1980-as évek legelején Magyarországon telepedett le, de nem kapott magyar állampolgárságot, csak úgynevezett szürke – hontalan – útlevelet. Rovtot közelről ismerő forrásunk szerint ez volt az a mozzanat, ami miatt nem nevezi magát soha magyarnak.

Életrajzai szerint a következő néhány évben az egyik magyar állami élelmiszerkereskedelmi cégnél dolgozott, mígnem „kapitalista üzleti módszerei miatt” letartóztatták. Hogy mi lehetett a letartóztatás konkrét oka, arról csak bizonyíthatatlan állítások vannak, viszont ez az időszak éppen az óvatos gazdasági reformok, a gmk-k és vgm-k korszaka volt.

De nem ez az egyetlen homályos mozzanat Rovt életrajzában – annyi bizonyos, hogy 1985-ben már az Egyesült Államokban kapott letelepedési engedélyt. Némi kitérő után gyerekkori barátjával, a szintén kárpátaljai Pákh Imrével az IBE Trade-nél kezdett dolgozni. A cég alapvetően barterben utazott, és olyan országokkal üzletelt, amelyek piacképes nyersanyaggal tudtak fizetni. Rovt így került a műtrágyaüzletbe: a gorbacsovi idők Szovjetuniója ezzel az áruval tudott fizetni, mivel az előállításához szüksége földgáz bőven rendelkezésre állt.

Rovtot viszont kiváló kapcsolati tőkéje és tapasztalata az iparág császárává tette a térségben. 2011-ben aztán – ahogy ő fogalmaz -, olyan ajánlatot kapott kelet-európai érdekeltségeire Dimitrij Firtas-tól, amit nem lehetett visszautasítani. Rovt azóta elsősorban a New York-i ingatlanbefektetéseire koncentrál, de dollármilliárdokat fialó cégei, a különböző IBE-cégek ma is aktívak mind az USA-ban, mind Közép- és Kelet-Európában, így Magyarországon is.

Sőt, miközben egyeseket végelszámolnak, idén három újat is alapítottak.  Az egyikben, az IBE Russia Kft-ben ügyvezető Izmailova Leila, aki több magyar IBE-cégnek is ügyvezetője. (Izmailova asszonynak egyébként Facebook-ismerőse Rovt legidősebb fia, Max, akinek ismerősei közt ott találjuk az előző részben felbukkant Izsák Róbertet is.) Együtt igazgatták például jó darabig Rovt testvérével, Róth Györggyel az IBE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t.

A nem túl jelentős forgalmakat produkáló cég eszközállományának változása elég érdekes folyamatokra utal: az elmúlt öt évben 14 és 101 milliárd között változott, ezen belül volt olyan év, 2013, amikor a cég az évet 70 milliárd forint pénzeszközzel (!) zárta.

Az Alfapapír 2011-es mérlegadataiban meg is jelenik egy 1,9 milliárdos kötelezettség (kapott kölcsön), és egy ennél valamivel kisebb követelés (nyújtott kölcsön). A pénzmozgás iránya pedig a szerződés alapján egyértelmű: a Róth testvérek befolyása alatt álló cégtől a Berlusconi érdekkörébe tartozó céghez. Némi növekedéssel ezek a tételek azóta is szerepelnek az Alfapapír mérlegeiben.

De ezzel még nincs vége, a történetben felbukkan az ukrán gázügyletek leghírhedtebb figurája, Dimitrij Firtas ukrán milliárdos is – Roth-ot ugyanis 2014 nyarán Firtas magyarországi helytartója, Karikás Dávid váltja az ügyvezetői tisztségben. Roth megy, a kölcsön marad. Rothéknak ugyan nincs köze a bukott olasz miniszterelnökhöz, Firtas viszont szeretett volna belépni az olasz piacra.

Ezzel még nem ér véget a putyini Oroszország dicsérete, a tudósító hozzáteszi, hogy csökkentek a zsidóellenes megnyilvánulások, és az elnök jó kapcsolatot ápol Izraellel is.

Ezt a bársonyos hangot pedig hiába keresnénk a 168 órában: az új szerkesztőséggel működő lap iránya és hangvétele talán még kritikusabb is, mint amilyen Mester Ákos vezetése alatt volt. Csakhogy az Origo- és a Népszabadság-ügy után nem lehet kizárni egy inkább lassú, mint gyors irányváltást, még akkor sem, ha a jelenlegi szerkesztőség ebben nyilván nem lenne partner. A lehetséges tulajdonosok felől nézve viszont ez sokkal racionálisabb döntés lenne, mint a jelenlegi helyzet fenntartása.

 

Szerző: Becker András / Közreműködött: Dobsi Viktória / atlatszo.hu

(A cikk eredetileg 2016. november 4-én jelent meg. - a szerk.)


 

h i r d e t é s