h i r d e t é s

Ezek nem európaiak, de még csak nem is esztergomiak!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ezek nem európaiak, de még csak nem is esztergomiak!

2016. november 03. - 08:59
0 komment

Egy lehetőség, amellyel Esztergom vezetésére igazi európaiként tekinthettek volna, de inkább végrehajtják a felső ukászt és több ezer esztergomi ellen cselekszenek és hagyják, hogy nemzeti értékünk vesszen el megint - olvasói levél Esztergomból.

Esztergom vezetői

Hamarosan temetik a jövőt

A napokban kezdődött meg, az először az 1890-es években indult, majd többször újrakezdett régészeti feltárások ismételt folytatása, az 1200 körül épült (először 1270-ben említett) Szent János templom maradványai körül. Az évek során már negyedszer ássák ki őket, és a tervek szerint újra betemetik.

Egyes vélemények szerint e lelet nem csak esztergomi szinten, de országosan is egyedülálló és kiemelt jelentőségű. Nem csak a középkori templom alapjai vannak itt, de sok más szintén értékes és egyedülálló leletet temetett el az idő a környéken, melyek együttesen hiteles képet adhatnának a XIII. századi Kovácsiról, mely az akkori Esztergom legjelentősebb része volt.

Képzeletemben megjent, ahogy a jelenlegi vasútállomás helyén egy történelmi központ alakul ki, mely bemutatja ezeket a ma eltemetett értékeket. A vasútállomás épülete átalakul múzeummá, a környéken zöldfelületek.Parkokban sétálgatnak a helyiek és a turisták, akik a helyi közlekedési vállalat elektromos meghajtású autóbuszain érkeztek. A levegő tiszta, madárcsicsergés hallatszik, a műemlékek között iskolások futkároznak és magukba szívják a történelem levegőjét.


Nagyobb méretért kattintson a képre!
A Google Maps segítségével megrajzoltam a feltárt és újjáépített templomot, és a vasút helyén tovább terjeszkedett a kertvárosi rész.

A városrész újjáéled és a környékbeli ingatlanok keresetté válnak. A turisták, akik eddig a Bazilika és esetleg a Víziváros környékét keresték fel, átszelik a várost, hogy láthassák a múlt egy másik – régebbi – szeletét. A környéken fogadók nyitnak, esetleg szálloda épül és megnyit egy-két étterem.

Ez az idilli jövő azonban úgy tűnik nem fog megvalósulni. Esztergom vezetői és az ország vezetői úgy érzik, hogy ide vasútállomást és buszpályaudvart kell építeni. A napi 250 busz kipufogógáza majd szürke betonsivataggá változtatja a környéket és a közeli lakótelepek és házak egy sivár élettelen tájjá válnak, amilyen a mostani buszpályaudvar is. A történelmi emlékeket pedig visszatemetik a föld alá határozatlan időre, úgy 40-50 évre.


Nagyobb méretért kattintson a képre!
Szintén a google Maps segítségével áthelyeztem a vasútállomást és buszpályaudvart oda, ahová építeni kellett volna.

A turisztikai vonzerővel rendelkező, pénzt termelő, élhető környék helyett egy halott és mérgező városrészt építenek, ahol az emberek10-20 évvel korábban halnak majd meg és életület egy sivár, embertelen környéken élik majd le.

Miért?

Nem tudom. Nincs szakmai, gazdasági, vagy egyéb indok rá. Látszólag értelmetlen, és mégis úgy tűnik Esztergom városának vezetése és az ország vezetése ezt választja. Az itt élők, a turisták és a történelem kedvelői pedig elégedjenek meg a fenti bekezdéssel és behunyt szemmel képzeljék néha el, milyen lehetett volna.

Ha ezt az elképzelést utópisztikusnak tartja, akkor olvassa el ezt?

Az egyik önkormányzati képviselő az összevont vasút- és autóbuszpályaudvar kapcsán olyan ötlettel állt elő, hogy ő bizony levitte volna a föld alá a vasutat és az meg sem állt volna a Simor János utcáig, a jelenlegi buszpályaudvarig.

Na kérem tisztelettel Bánhidy alpolgármester úr! Nem a jelenleg rossz helyre épülő Intermodális Csomópont a csoda, hanem dr. Szerencsés Gergely elképzelése!

 

Név és cím a szerkesztőségben