A 90-es évek végén elhívtak Tiranába, hogy tartsak előadást boszniai élményeimről. Ezek az élmények a háborús éveket jelentették. Ez az idő egybeesett a koszovói válsággal.

A terembe lépve volt ott mindenféle ember, köztük szakállas, közel-keleti kinézetű muszlim is. Kérdésekre válaszoltam. Mit ettünk? Hogy lehet a hóban élni télen? Hogy kell elképzelni egy összecsapást a hegyekben? Ilyesmi. Az senkit sem érdekelt, hogy hogy lehet embernek maradni. A végén jártam már, amikor egy alacsony, szakállas pasas kérdezett: ó sejk! Mondj egy csodát, ami veled történt a harcok alatt! Láttam, itt össze kell szednem magam, mert ha nincs csoda, hiteltelenné válok. Hazudtam. Azt mondtam, hogy volt egy kis Korán nálam, amit a szívem feletti zsebembe tettem és az fogta fel a gyilkos golyót. Subhanallah! Hangzott ütemesen a terem szakállasok által elfoglalt részéből. Kifújtam magam, közben Allah megbocsájtását kértem a hazugságért. Erre ez a kis ember felállt és kérte, hogy mondjak még egy csodát! Na, menj a picsába, gondoltam magamban! Ezek az emberek nem valósággal, hanem romantikával táplálkoznak és ilyen baromságok adják számukra a katarzis élményét. Messze a valóságtól. Nem gondolnak bele, hogy jutottak el idáig, nem is elemzik. Olyan környezetből jöttek, ahol ezek a mesék, ígéretek, a mennyország küszöbének mielőbbi átlépése hoz gyönyört, megkönnyebbülést.

Nekünk közösen csak egyetlen vallást kellene üldöznünk: az extremizmust. Ez pedig mindenhol felüti fejét. Nyilván azért fordul elő, mert van támogatottsága. Normál esetben mi mind békében megférnénk egymás mellett karácsonyainkkal, húsvétjeinkkel, hannukáinkkal, ramadánjainkkal, Buddha Purnimáinkkal, Kunbh Meláinkkal, mert ugyan melyik épeszűt izgatná az, hogy az egyik hidzsábot hord, a másik pajeszt, a harmadik pedig vegetáriánus? Épeszűt mondtam, de máris korrigálok, mert olyanból egyre kevesebb van.

Az felsorolt külső jegyek megkülönböztethetővé tesznek minket, elárulják hovatartozásunkat és kezdődhet a harc. Egy harc, amit nem mi akarunk. 7 milliárd ember között sok a feszültség. Személyes sérelmek, történelmi leszámolás, helyi konfliktusok, szegénység, éhínség, elvándorlás és mindez sok súrlódással jár. Ezt a súrlódást egy külső erőnek csupán manipulálni, erősíteni kell és előállt a helyzet. Jön egy kommunikáció, mely emlékeztet történelmi nézeteltéréseinkre, szokásaink összeférhetetlenségére és eszközök lehetünk politikai célok megvalósítására.

Ebben a helyzetben pedig a politikától várjuk el a béke megteremtését, a párbeszéd elindítását közöttünk. Elég meggondolatlan indítvány. Miért vezetőinktől, politikusainktól vártok lépéseket, amikor ők állítják elő a szituációt? Ők hozzák létre az Al-Káidát, ISIS-t, militáns hindukat, zsidó telepeseket és azokat az újkeresztény elméleteket, ahol a Sátán nem egy gyűlölni való fogalom, hanem egy velünk élő emberi csoport. Politikust felkérni békére olyan, mint a viharhoz fohászkodni a tenger csillapítására. A vihar jellegéből fakad az erős légáramlás. Ha nem tombolna, nem lenne vihar. A politikus sem lenne politikus, ha nem keverné a szart! És mi beállunk mögé! Egy földi érdekek feletti hirdetés beáll a földi érdekek támogatására!

Ahol az extremizmus egyáltalán felüti fejét, ott mindig erről van szó. Magától nagyon ritka esetben kapna lángra. Ezeket a lángokat külső benzinespalackokkal lobbantják be és tartják élőben. Mint említettem, sok a feszültség és láthatóan folyik a feszültségek becsatornázása, irányítása. Ha saját muszlimjaim nevében nem tudok beszélni, hiszen megosztottak vagyunk, ugyan, hogy beszélhetnék emberekről, általában? Lehetetlen. Csak magam nevében beszélhetek, ahogy mindenki. Számomra akkor van béke, ha magamon belül béke van. Ezt az állapotot nem tudom másban létrehozni. Nem is akarom. A tanítónéni sem helyetted tanult meg írni-olvasni. Ezt mindenkinek magának kell előállítani.

Ó, Könyv Népe! Ne essetek szélsőségekbe hitvallásotokban… (Korán 4:171)

Ha megpróbálsz magadon belül megbékélt állapotot létrehozni, meglátod mennyire nehéz. Tudom, úgysem teszed meg, mert kényelmesebb saját fejed után menni. Hiszen a megbékélés keresése nem esik egybe az általunk legkönnyebbnek vélt úttal. Gyűlölni könnyű, a béke nehezebb. Ha ezt az utat magadon belül bejárnád, akkor beláthatnád, hogy háborút könnyű kirobbantani, de leállítani annál nehezebb. Ha benne vagy, hiába akarod, hogy legyen vége, magával ragad a dolgok tehetetlensége. És hol kezdődött mindez? Egy extrém gondolattal önmagadon belül, ami miatt hozzácsapódtál egy extrém csoporthoz önmagadon kívül, amit betáplált egy haszonleső társaság az extrém csoporton kívül. Innen nem a Te kezedben van az irányítás. Ha idáig jutnak az események, Te már hiába teremtesz békét önmagadon belül, maximum békés halott lehetsz és haláloddal is más érdekeit szolgálod.

Extrém irány mindenhol van. Minden vallásban, -izmusban, de főképp önmagadban. Addig kezelhető, míg magadban le tudod gyűrni.

Ha az alacsony, szakállas ma kérne arra, hogy mondjak egy csodát, nem hazudnék Koránról és másról.
Azt mondanám, hogy a csoda a béke, ami szívünkben meg tud telepedni, ha ajtót nyitunk annak.