h i r d e t é s

Évek kérdése, és pénznyomdává válhatnak az akkumulátorgyárakat üzemeltető cégek

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Évek kérdése, és pénznyomdává válhatnak az akkumulátorgyárakat üzemeltető cégek

2023. június 05. - 06:18

Fénysebességgel nő a bevétel.

Forrás: SK ON Hungary Kft./Bart Chang

Magyarország a világ negyedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, a világ tíz legnagyobb gyártója közül három már itt van – szokott büszkélkedni Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Már 2021 elején ott tartottunk, hogy 2800 milliárd forintnyi – szinte kizárólag távol-keleti – beruházás érkezett az erősen vitatott iparágba, és az akkumulátorgyár-nagyhatalom címre törő kormányzat azóta még nagyobb fokozatra kapcsolt. A világ legnagyobb gyártója, a kínai CATL 3000 milliárd forintos beruházásról és (annak 350 milliárd forint értékű állami támogatásáról) egyezett meg a kabinettel, és hiába a debreceni, mikepércsi lakosság ellenkezése, a sornak nincs vége, Debrecen kap egy másik kínai akkugyárat is. A világ kilencedik legnagyobb gyártója, az Eve Energy 400 milliárdos invesztícióját jelentette be nemrég Szijjártó azzal, hogy a cég a BMW kérésére érkezett. Győrszentivánon még nem vallottak színt, de a helyiek meggyőződése, hogy a kiszemelt 400 hektáron az Audit kiszolgáló veszélyes gigaüzemnek készítik elő a terepet, és hasonló félelmekről számoltak be nemrég a vízkészletet féltő civilek a Tatai-medence környékről is.

Három koreai cég – a gödi Samsung SDI Magyarország Zrt., valamint a komáromi SK On Hungary Kft. és SK Battery Manufacturing Kft. – ugyanakkor már javában termel és egyre fejleszt Magyarországon. Megnéztük, hogyan teljesítettek tavaly a már működő akkugyárak.

Samsung: túl a 4 milliárd eurón

A gödi Samsung – amelynek a lakosságot sújtó ténykedéséről többször cikkeztünk – 4 milliárd 75 millió euró árbevételt jelentett, ami az év végi 400 forintos árfolyammal számolva 1630 milliárd forint. Elképesztő tempóban fut fel a termelés, tavaly még a felénél sem tartott a cég, éppen csak elérte a 760 milliárd forintot. Ehhez képest a nyereség szerényebb, 30,8 milliárd forint volt. Valószínűleg nem vették ki a pénzt a cégből, az egyedüli részvényes Samsung SDI Co. Ltd. legalábbis nem hozott osztalékról szóló határozatot.

A bevétel zömmel az EU-n kívülről származott, 3,4 milliárd euró Koreából érkezett, a közvetlen uniós értékesítés 630 millió euró volt. Magyarországi értékesítést is említ a mérlegbeszámoló, ez a csaknem 14 millió euró hulladékértékesítésből származott.

Tavaly nemcsak az üzem mérete, hanem a dolgozói kétszám is nőtt, 2667 volt az átlagos állományi létszám, ami kétszázzal több az előző évinél. Az adatok szerint durván fele-fele a fizikai és a szellemi dolgozók aránya, előbbiek havi bő 2000, utóbbiak 2795 euró kiadást jelentenek a Samsungnak. A munkabér jellegű ráfordítások összességében 110 millió eurót tettek ki.

Az akkumulátorgyárakkal szemben leggyakrabban felhozott érvek egyike a nagymértékű környezetterhelés, illetve a veszélyes hulladékok termelése. A gödi gyár a mérleghez fűzött beszámoló szerint tavaly összesen 54,9 ezer tonna hulladékot, azon belül 35,3 ezer tonna veszélyes hulladékot termelt, és ebből 28 ezer tonna volt a veszélyes anyagokat tartalmazó víz.

Egymilliárd dolláros árbevétel, 11 milliárd forintos nyereség a harmadik évben

Az SK csoport magyarországi jelenléte 2017 októberében az SK Battery Hungary Gyártó Kft. alapításával kezdődött (ebből lett az SK On Hungary Kft.), majd 2019-ben hozta létre 430 ezer négyzetméteres gyártóbázisát Komáromban, hogy 7,5 GWh-nyi akkumulátorkapacitást állítson elő, mellyel 25 ezer autót képes kiszolgálni. A közel 330 millió dollárból megvalósuló üzem 2020 elején kezdte meg működését. A beruházáshoz 8,2 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kaptak, egyedi kormánydöntéssel 2018-ban.

A társaság 2021 januárjában jelentette be, hogy Iváncsa mellett egy újabb, 30 GWh kapacitású gyárat létesít 700 ezer négyzetméteren, 2,3 milliárd dolláros (nagyjából 681 milliárd forintos) beruházással, amihez a kormány 76 milliárd forintos egyedi támogatást hagyott jóvá. Az új gyár kivitelezési munkái a tervek szerint az idén befejeződnek.

A társaság már 2021-ben is nyereséges volt: 1 millió 357 ezer dollár adózott eredményt mutatott a mérleg. Ehhez képest 2022-ben több mint húszszorosára növelték nyereségüket, 29,5 millió dollár adózott eredményre tettek szert, ami az év végi 375 forintos dollárárfolyammal számolva 11 milliárd forint nyereséget jelent. Ebből a tagi határozat alapján nem fizettek osztalékot, hanem eredménytartalékba helyezték a nyereséget, ahogy 2021-ben is. Árbevételük 2019-ben még csak 434 millió forint volt, 2020-ban már több mint 90 milliárd. 2022-ben kétharmadával nőtt az előző évhez képest, és megközelítette az 1 milliárd dollárt (ez átszámítva mintegy 366 milliárd forint).

Átlagos statisztikai létszámuk 1278 fő volt 2022-ben, az ehhez tartozó bérköltség 43,48  millió dollár (nagyjából 15 milliárd forint). Ha ebből visszaszámolunk, akkor az jön ki, hogy az átlagkereset a cégnél havi bruttó 850 ezer forint lehetett.

A saját dolgozókon kívül voltak náluk kölcsönzöttek, bérmunkások és alvállalkozók is, de azt nem közölték, hányan.

340 millió dollár rövid és 1,36 milliárd dollár hosszú lejáratú hitelük van. Környezetvédelemre összesen a mérleg szerint 1,2 millió dollárt fordítottak tavaly, ezen belül környezeti hatásokkal kapcsolatos mérésekre 100 ezer dollárt.

Egy éve működnek, de már számos per indult ellenük

A 2019 februárjában alapított SK Battery Manufacturing Kft. ugyancsak Komáromban telepedett meg, 208,8 ezer négyzetméteres üzemcsarnokot épített közel 100 milliárd forintból. 2020 szeptemberében kezdődött meg a tesztüzem, a tényleges kereskedelmi tevékenység pedig 2022 első negyedévében indult. A mérlegben az szerepel, hogy a gyárberuházással összefüggésben támogatási szerződést kötött velük a Külgazdasági és Külügyminisztérium 28,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra. A beruházás elszámolható költségére itt már 199 milliárd forintot írnak, aminek legalább 25 százalékát fedezik saját forrásból. A külügyi tárca kimutatásában is ez a közel 200 milliárd forintos beruházás szerepel.

Mivel az értékesítést 2022 első negyedévében kezdték meg, 2021-ben még nem volt árbevételük, tavaly viszont már 342,9 millió dollárnál (128,6 milliárd forint) tartottak. A társaság legjelentősebb vevője a Volkswagen volt. Nyereséget még nem termeltek, a veszteség 247,2 millió dollár (92,7 milliárd forint) lett.

Az átlagos statisztikai létszámuk 1033 fő volt – majdnem 90 százalékban fizikai dolgozók. A bérük kis híján 27 millió dollárt tett ki (10,1 milliárd forint). Ez alapján bruttó 709 ezer forint lehetett az átlagkereset. Náluk is vannak kölcsönzött dolgozók, bérmunkások és alvállalkozók, de hogy hányan, az itt sem derül ki a mérlegből.

Mindkét komáromi cég kitért arra, hogy az orosz-ukrán háború kapcsán az energiahordozók drágulása hatással van eredményükre, de azt is írták, hogy a tevékenység optimalizálásával, illetve új beszerzési csatornák igénybevételével kezelni tudják a helyzetet.

Az SK Battery Manufactoring Kft. több peres ügyet, illetve balesetet is megemlít a mérlegben.

  • 2021. február 24-én egy munkavállaló sérült meg, amit munkabalesetként ismertek el. A dolgozó ötmillió forintos kártérítési igényt nyújtott be – egyezséget mérlegel a munkáltató.
  • 2021. június 1-jén szintén sérüléses munkabaleset történt – az érintett dolgozó emiatt négy hónapig betegszabadságon volt, utána felmondtak neki. Jelezte, kártérítést fog kérni a baleset miatt, de még nem nyújtotta be az igényét.
  • 2022. január 19-én üzemzavar volt, körülbelül húsz munkavállaló számolt be rosszullétről. Kórházba vitték őket, de mivel vizsgálatuk egészségügyi problémát nem tárt fel, hamar hazamehettek hamar. Közülük kilencen fogadtak ügyvédet, nem vagyoni és/vagy anyagi kár megtérítése végett. Nyolc dolgozóval már egyezséget is kötött a cég, a kilencedik még nem nyújtotta be kártérítési igényét, és nem kizárt, hogy a többi 11 dolgozó is követel majd kártérítést. Az utóbbi baleset kapcsán a munkavédelmi hatóság vizsgálódott a cégnél, és 1,6 millió forint bírságot szabott ki

Környezetvédelmi költségeket az SK Battery Manufactoring külön nem nevesített, de azt írták, a társaságnak nincs olyan eszköze, mely várhatóan olyan környezeti kárt okozna, aminek a helyreállítására kötelezhetők. Pedig a helyiek nagyon is aggódnak a környezeti károk miatt. Az akkumulátorgyárak közelében élők szenvednek a jelentős zajterheléstől, félnek, mivel járhat egy esetleges üzemi baleset, illetve a gyártásból fakadó megannyi ismert és ismeretlen környezeti hatás. Számos alkalommal adtak már hangot tiltakozásuknak, de úgy tűnik, hiába, a kormány terveinek semmi sem állhat útjában. (24.hu)