h i r d e t é s

Európa legjobbjai tekernek Magyarországon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Európa legjobbjai tekernek Magyarországon

2018. szeptember 03. - 18:40

Most hétvégén rendezik meg a parakerékpárosok Európa Kupáját Etyeken és Törökbálinton. 

A versenyre a kontinens minden pontjáról érkeznek bringások, a magyar válogatott pedig egy jó szerepléssel ki is harcolhatja magának a 2020-as olimpián való részvételt.

Szeptember 8-án és 9-én mérik össze tudásukat Európa legjobb parakerékpárosai Magyarországon, de az eseményen a gyerekeknek, az ifjúsági mezőnynek és a profiknak is lesz lehetősége bizonyítani.

A program szombaton kezdődik Etyeken, ahol több mint 30 mozgássérült, látássérült és végtaghiányos sportoló áll rajthoz az időfutamon 13 órás kezdéssel.

Másnap délelőtt Törökbálinton rendezik meg a mezőnyversenyt. A pálya technikás, gyors, 6.3 kilométer hosszú és körönként 30 méter a szintkülönbség rajta, ezért még a legtapasztaltabbak is nehéznek titulálják.

A végső győztes kiléte a két szakasz eredményeinek összeadása után derül majd ki. Mivel a magyar válogatott jól áll a pontversenyben, a hazai pálya előnyét kihasználva akár már most hétvégén bebiztosítatják a tokiói paralimpián való részvételüket.

Még aznap 10 óra 30 perctől a kerékpárosok letekerik a Riczu Imre emlékkört, amelynek egy nagyon fontos üzenete is van.

Riczu Imre rengeteget dolgozott a magyar válogatott mellett mind szerelőként, mind pedig masszőrként, de tragikus körülmények között életét veszítette.

Az egyik edzésen fejvédő nélkül indult tekerni, amikor egy macska elé szaladt, és olyan tragikusan esett el, hogy szörnyethalt.

Az üzenetünk az, hogy sisak nélkül soha ne induljunk kerékpározni. Ezt szeretnénk a KRESZ-ben is rögzíttetni

 - nyilatkozott Steiner György főszervező.

A nap folyamán 3-tól 18 éves korig folyamatosan zajlanak majd a korosztályos versenyek. A fiatalok kedvük szerint mountain bike-kal és országúti kerékpárral is végig mehetnek a távon.

A program 14 órakor az elitversennyel ér véget, ahol igazolt felnőtt sportolók teljesítik a pályát.