h i r d e t é s

Esztergom déli városrésze elesett, felkészül az északi

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Esztergom déli városrésze elesett, felkészül az északi

2020. augusztus 13. - 08:06

Éveken át foglalkoztunk az Esztergomban nagy nehezen megépülő Intermodális csomóponttal. Sokszor leírtuk, hogy a tervezett beruház a megépült formájában nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket.

A napokon belül átadásra kerülő új autóbuszpályaudvar Esztergomban

A  megvalósult építkezés nem a településszerkezet, nem az itt élők igényeit vette figyelembe, hanem csak arra koncentrált, hogy "itt van hely" egy nagyobb eu-s pénz elköltésére.

Ennek megfelelően az, amit 2020. augusztus 18-án zárt körben átadnak, majd az előzetes bejelentések szerint augusztus 20-tól az adófizetők is használatba vehetnek, nem a közlekedési problémákat oldja majd meg, hanem újabbakat generál. A közösségi közlekedés zajos és koszos hozadékát eddig sikerült a vasútállomás és a Simor János utcára korlátozni. A Bánhidy László által csak "csodaként" emlegetett beruházás eredményeként újabb autóbuszcsomópont alakul ki Esztergom másik végén, a Bánomi lakótelepen.


Piros vonallal jelöltük a távolsági járatok eddigi útvonalát, kék pöttyel a végállomást. Balra a korábbi, jobbra a tervezett útvonalak járhatók. A térképek nem pontosak, csak tájkoztató jellegűek.

"Közvetlen járatok indulnak számos környező településről Esztergom belvárosába, a Bánomi lakótelepig illetve a Dobozi utcáig. Ezen felül bizonyos járatok csak Esztergom vasútállomásig vagy Dorog központjáig közlekednek, ahol más járatokra lehet átszállni."

"A 11-es főúton Tát irányába közlekedő gyorsjáratok Esztergom, Dobozi utcától indulnak, ezzel is elősegítve az iskolába járást."

A Volánbusz tájékoztatójából nem csak az derül ki, hogy az átadásra kerülő új buszpályaudvar menetrendi változásokat okoz, hanem arra is rávilágít, hogy az új helyszín miatt sok autóbuszjárat útvonala is megváltozik, amely érinteni fogja a helyi- és helyközi autóbuszjáratokat is.

"Fontos változás, hogy megszűnik a Simor János utcai pályaudvar, az új buszállomás a vasút mellett kap helyett. Annak érdekében, hogy az utazók a nap jelentős részében továbbra is közvetlenül érhessék el a frekventált belvárosi területeket, illetve az oktatási intézményekhez is közvetlen kapcsolatokat biztosíthassunk, a helyközi járatok jelentős része Esztergom központját érintve közlekedik, elkerülve az autóbuszos alágazaton belüli kényszerű átszállások jelentős részét." – írja közleményében a Volánbusz Zrt.

Az új mellé újabb végállomás születik

A Bánomi lakótelepen lévő végállomást nem lehet autóbuszpályaudvarnak nevezni, hiszen csak egyszerű buszmegálló egy kertes házas, lakótelepes, csendes utcácskában, ahol olyan végállomása van jelenleg is a helyi autóbuszoknak, hogy még öböl sincs, ahová kiállhatnának, arról nem is beszélve, hogy még felfestve sincs a jelölés a szürke ötven árnyalatában pompázó utcán.


A ma még csendes Kőrösy László utca - Forrás: Google Streetview

Szinte kizárt, hogy tömött autóbuszok érkeznének majd Piliscsévről, Leányvárról vagy éppen Kesztölcről a Bánomi lakótelepre, de az biztosnak tűnik, hogy az autóbuszforgalom és a járművek keltette zaj meg fog nőni a környéken. Ráadásul a megnövekedett autóbuszforgalom Esztergom egyik legjobb játszótere és a mellette lévő óvoda udvara mellett fog morajlani, a gyerektől alig 10-15 méterre.


Jobbra, a járda mellett játszótér és óvoda udvar - Forrás: Google Streetview

Korábban írtunk az IMCS kapcsán arról, ahogy a kivitelező a szükséges zajmérést végezte. Azonban arról nincs információnk, hogy a megnövekvő autóbuszforgalom okozta zajterhelést és egyéb hatásokat bárki mérte vagy vizsgálta volna.

Bónuszként létrejön a Tát-Mogyorósbánya-Esztergom Vaskapu közvetlen autóbuszjárat is

A menetrendváltozást a Vaskapui út/Panoráma úton élők sem ússzák meg, hiszen a régi helyijárat buszfordulóját újra használtba veszi a Volán, és a Vaskaputól úgy másfél kilométerre lévő megálló "Vaskapu" néven újra belekerül az autóbuszos vérkeringésbe. Az új végállomást elsőként a Tát-Mogyorósbánya autóbuszok használják majd.


Forrás: Google Streetview