h i r d e t é s

Eszméletlenül drágán épül az M100-as

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Eszméletlenül drágán épül az M100-as

2021. december 01. - 06:30

Ritka magas kilométerenkénti áron fogják építeni a Bicske és Esztergom közötti M100-as gyorsforgalmi utat.

Az Alfahír vette észre a közbeszerzési értesítőben megjelent eredményt, mely szerint két részletben nettó 345 milliárd forintból hozzák ki a 32,3 kilométeres, kétszer kétsávos utat. Azaz kilométerenként 10,7 milliárdot szánnak rá. Aminél csak egyetlen magyarországi sztrádaszakaszt találtunk, amelyik ennél többe kerül kilométerenként: az M85-ös autóút utolsó, Sopront az osztrák határral összekötő 4 kilométeres szakaszát 44 milliárd forintból építik.

mi megdobja az M100-as költségét, az, hogy 3 alagutat kell fúrni, és lesz összesen 52 híd is a 32 kilométeren.

A két részre bontott projektnél az egyik felét a Strabag Építő Kft. nyerte nettó 125 milliárd forintos ajánlatával, a másikat pedig a Dömper Kft. által vezetett konzorcium nettó 220 milliárdos ajánlattal. (A Dömper Kft. amúgy a 35 éves sztrádaüzemeltetési koncesszió pályázatán is elindult piaci hírek szerint, a kormányzat év végéig tervezi kiválasztani a nyertest.) (24.hu)