h i r d e t é s

Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki

2017. november 29. - 06:04

Kedden Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki - jelentette a dél-koreai hírügynökség. 

Forrás: telegraph.co.uk

A hírügynökség a dél-koreai katonaságtól kapott információkra hivatkozva számolt be az eseményről. - írja a Portfolio

Dél-Korea és az Egyesült Államok közösen elemzik a történteket - állt a tudósításban. A Pentagon kezdetben óvatosabban fogalmazott a kilövéssel kapcsolatban, amikor azt közölték, hogy vélhetően rakétakilövést észleltek.

Később annyit árultak még el, hogy az Észak-Koreából indított ballisztikus rakéta 1000 kilométert repülhetett és csapódott a tengerbe. Sem az Egyesült Államokat, sem szövetségeseit nem fenyegette veszély - nyugtatott meg mindenkit a Pentagon.

A japán védelmi minisztérium pedig azt közölte, hogy a rakéta Japán kizárólagos gazdasági tengeri övezetében csapódott be a szárazföldtől 250 kilométerre, mintegy 50 percnyi repülési időt követően. A japán közszolgálati televízió információi szerint Phenjan három rakétát is indíthatott, ezek közül az egyik csapódott a Japán-tengerbe az aomori prefektúra közelében. Mun Dzse In dél-koreai államfő összehívta országa nemzetbiztonsági tanácsának rendkívüli ülését a történtek miatt. Szöul szerint a rakéta 4500 kilométeres magasságba emelkedett és a fellövés helytől 960 kilométerre csapódott a tengerbe.

 

portfolio.hu