h i r d e t é s

Erzsébet-utalvány: váratlan utasítást kapott a Posta

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Erzsébet-utalvány: váratlan utasítást kapott a Posta

2018. március 10. - 12:06

Néhány hét szükséges ahhoz, hogy a posta kiküldje a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványokat az érintetteknek - jelentette be Novák Katalin. A 24.hu értesülése szerint azonban utasították a postásokat: március végéig ki kell vinni az utalványokat a nyugdíjasoknak. - írja a napi.hu.

Forrás: napi.hu

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az M1 csütörtöki műsorában úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy április közepéig mindenki megkapja a juttatást. A portál szerint szó sincs azonban arról, hogy a nyugdíjasok az április 8-i választás után kapnák kézhez az utalványokat.

A 24.hu szerint a Magyar Posta egységeit körüzenetben értesítették arról, szoros határideje van a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt tartalmazó küldemények kézbesítésének.

A kézbesítést ütemezetten, március 29-ig kell végrehajtani - áll a levélben, amiből az is kiderül, hogy azok a posták, amelyek március 23-a után kapják meg a borítékokat, külön tájékoztatást kapnak majd.

Hétfőn még csak terv volt, mára tény lett: a megugró téli költségekre hivatkozva kapnak harmadik alkalommal utalványt a nyugdíjasok.

napi.hu