h i r d e t é s

Erősebb az ellenzéki összefogás, mint a Fidesz-KDNP

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Erősebb az ellenzéki összefogás, mint a Fidesz-KDNP

2021. április 04. - 11:45

Márciusban ismét csökkent valamelyest a Fidesz-KDNP támogatottsága a Republikon Intézet mérései szerint. 

Telex által közzétett friss felmérés azt mutatja, hogy a kormánypártok a teljes népesség (jelenleg 29 százalék) és a pártválasztók körében (46 százalék) 1 százalékpontot vesztettek.

A Republikon szerint viszont a Jobbik kivételével az ellenzéki oldal pártjainak sem kedvezett túlságosan az elmúlt hónap.

A DK, a Jobbik és a Momentum immár fej-fej mellett, 9 százalékon állnak a teljes népesség körében. A Momentum támogatottsága nem változott, a DK vesztett, a Jobbik viszont nyert 1 százalékpontot. A három nagyobb ellenzéki pártot az MSZP követi 6 százalékkal, a Párbeszéd, az MKKP, az LMP, valamint a Mi Hazánk pedig egyaránt 1-1 százalékon áll a teljes népesség körében.

A Jobbik a pártválasztók körében egyébként 2 százalékponttal erősödött, és ebben a szűkebb kategóriában jelenleg 13 százalékon áll. Jakab Péter pártjának februárban is sikerült növelni támogatottságát, így már két hónapja erősödő pályán van.

Az elemzőcég szerint továbbra is erősebb az ellenzéki összefogás, mint a Fidesz-KDNP a teljes népesség körében (35-29 százalék), és a pártválasztók között is (53-45 százalék). (24.hu)