h i r d e t é s

Érdeket szolgálni, vagy teremtést szolgálni az más

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Érdeket szolgálni, vagy teremtést szolgálni az más

2020. július 05. - 20:22

 

Többször is megfigyeltem, ha politikusokról teszek ki képet és cikket (általában újságok cikkeit veszem át, nem saját írások), a hozzászólók megoszlanak és vérmérséklettől függően vagy védelmükbe veszik, vagy támadják az illetőt. 

Ez történik a szaúdi uralkodó, egyiptomi elnök, vagy iráni vezetők esetében egyaránt. Istenről pedig sosincs vita közöttünk! És ez itt az óriási tanulság!
Mennyire látszik, hogy a földi dolgok egyfajta orientáltságok ültetnek belénk! Engem személy szerint végtelenül hidegen hagy a szaúdi uralkodó ház és a többi bűnre szakosodott politikus. Azért fejezem ki így magam, mert a politika nem választható el a bűntől. A politikában nem lelkiismereti kérdések, hanem szigorúan érdekek alapján születnek döntések. Ha nem így lenne, akkor nem került volna sor a szekularizációra, azaz nem kellett volna leválasztani az államot a hitről.
Direkt írok hitet és nem egyházat, mert az egyházakat nem választották le az államról. Azokra szükség van, mert azok az állam kiszolgálói, a hit árulói. Tehát a hit, a lelkiismeret lett leválasztva. Ha pedig ez a kontrol nem működik, akkor marad a tiszta bűn. Ezért tök mindegy, hogy jó arc vagy rossz arc, a politikát művelő személy hivatása a bűn professzionális művelése. Változatos, hogy milyen maszlaggal teszi eladhatóvá tetteit az illető. Mondhatja, hogy a nemzete érdekében tette, a kereszténység, vagy iszlám értékeit tartotta szem előtt, Európa egysége miatt lépett, Vagy Amerikát teszi naggyá. Ez mind lózung. E mögé bújik meg egy bűnös szándék, amit tett követ.
Aki a hit alapján áll, nem lát nemzeteket, bőrszíneket, hovatartozásokat, nemeket, identitásokat, hanem csak lelkeket. Aki képes a lelkeket szolgálni, függetlenül attól, hogy hol húzódnak a határok, milyen veszteség vagy nyereség ennek hozadéka, az a hitet szolgálja és ennek a hitnek nincs neve.

Áyái közül való az Egek és a Föld teremtése, nyelveitek, színeitek különbözősége. Mert bizony, ebben vannak a Jelek a népnek, kik tudnak. (Korán 30:22)

A nyelvek és bőrszínek különbözőségét a földrajzi terület és idő függvényében szemlélhetjük. Az egész emberiség egy emberpártól származik. Utódaik idővel a legtávolabbi helyekre kerültek el, különböző klimatikus feltételek közé. Ősi nyelvük kikopott, helyébe új került, az eltérő klímákhoz alkalmazkodva más és más alkatok, bőrszínek jöttek létre. Azonban összeköti őket az, ami változatlan közöttük: az érzések és hit, ami egyenlőséget hoz közéjük, Allah gondviselése alatt.

Címkék: 

 

h i r d e t é s