h i r d e t é s

Érdekességek az átadás előtt álló műfüves futballpályáról

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Érdekességek az átadás előtt álló műfüves futballpályáról

2017. június 25. - 11:05

Eredetileg az "igénytelen szar" címet szerettem volna adni a cikknek és az is eszembe jutott, hogy hol van ilyenkor a város főépítésze, Philippe Frigyes?

A körzet önkormányzati képviselője SMS-ben jelezte, hogy a műfüves pálya átadásáról is akkora intenzitással írjak, mint a kivágott Platánfáról.

Péntek délután a műfüves futballpálya szomszédaival beszélgettem és számos érdekességet tudtam meg Esztergom legújabb sikeréről.

A dolgozó kisember

A munkálatokat négy Szabolcsból érkezett munkás kezdte el, akiknek négy nap után felmondtak és szegények alig tudtak hazamenni, mert állítólag nem fizették ki őket. Mondom, állítólag.

Fakivágás

Elég nagy port kavart az a rövid videó, amin éppen szecskáznak egy védett Platánfát. Akkor, ezzel kapcsolatban az önkormányzati képviselő ezt írta:
"egyet vágnak ki ami helyett kettőt ültetnek! és eddig is többe fa került már kiültetésre!"

Várom, hogy ősszel, de legkésőbb tavasszal hány fát fognak ültetni a kivágott helyett. Mert a faültetés idején egyszerűbb volt ígérni, mint intézkedni.

Ezen a képen jól látszik, hogy a kivágott platán pontosan ugyanakkora távolságra van a pálya szélétől, mint a meghagyott. Ezek után magyarázza meg nekem, hogy mi szükség volt a kivágásra! Kicsit úgy érzem, hogy a másodikat csak azért nem vágták ki, mert az emberek felemelték a hangjukat, de túl későn (velem együtt).

Ha rendesen kimatekolták volna a pálya helyét, ki sem kellett volna vágni a fát.

Áramellátás

Ezt is nagyon érdekesen sikerült megoldani - állítólag. A pályának áramra van szüksége, hogy többek között, a 200 lux-os (minium - a szerk.) edzésfényt biztosítani lehessen. Ezzel kapcsolatban megkeresték a 2/A és 2/D lépcsőházakat, akik elutasították azt a kérést, hogy ráköthessék az ő hálózatukra a pálya elektromos rendszerét.

Végül a Budai Nagy Antal utca 27. számú társasház kettő(!) hangadó lakója nyomására megoldódott az elektromos probléma is. Az nem világos, hogy dr. Szerencsés ígérte a társasház összes lakójának az energiatakarékos, LED-es izzókat - de azokat a mai napig nem kapták meg.

A pálya hasznossága

Arról megoszlanak a vélemények, hogy kié lesz a pálya, az ott élőké vagy kulcsos lesz, de az biztos, hogy nincs a pályán egy darab lakat sem - ez bíztató jel. Dr. Szerencsés szerint azért kellett ez a pálya a lakótelepnek, mert a lakóközösség el van öregedve és, ha nincs ilyen színvonalú és hasznosságú beruházás a területen, akkor nem fognak ideköltözni a fiatalok. Ez nettó marhaság, süket duma.

Ha nem akarnak ödémát kapni, vonatszagot szagolni éjjel-nappal, szívni a port és erős zajban feküdni-kelni, akkor a műfüves futballpálya okán se költözzenek ide. Ha ez még nem győzte meg őket, várjanak a költözéssel és elköteleződéssel addig, amíg átadásra kerül az Intermodális Csoda.

Járda - jól lesz ez nekik!

A városnak végtelen mennyiségű térkő áll a rendelkezésére, amelyből jutott egy kevés a lakótelepnek is.

Érdemes megfigyelni, milyen pazar kis rámpát sikerült kialakítani. Biztos otthon is így csináltatják meg! Igénytelen, szar munka.

És akkor a kérdések,a melyek továbbra is megválaszolatlanul várakoznak:

  • Mennyibe került a pálya?
  • Mennyibe kerül Esztergomnak az üzemeltetése?
  • Mikor kérdezték meg az itt élőket arról, hogy szeretnék-e?

Már csak azt nem tudom, hogy mikor lesz az objektum hivatalos átadása, mert óriási intenzitással szeretnék jelen lenni rajta.