h i r d e t é s

Éppen ott lesznek Orbán új irodái a Parlamentben, ahonnan nemrég kitiltották a komplett magyar sajtót

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Éppen ott lesznek Orbán új irodái a Parlamentben, ahonnan nemrég kitiltották a komplett magyar sajtót

2019. december 05. - 13:39

Bár arra hivatkozva költözött a budai Karmelita kolostorba Orbán Viktor miniszterelnök hivatala a Parlamentből, hogy a törvényhozás és a végrehajtás ne legyen egy épületben, továbbra is van irodája az Országházban. - írja a 168ora.hu.

Illusztráció: MTI Fotó. Kovács Tamás

Ráadásul a kormányfő új szobát is kapott, ami éppen attól a folyosótól van pár lépésre, ahol korábban a sajtó kérdezhette a politikusokat, de ma már tilos odamenniük – értesült az Azonnali.

Orbánnak és titkárságának gyakorlatilag saját folyosószakasza lett a Parlamentben, ahol négy terem is rendelkezésükre áll. Az egyik egyik ajtóra már ki is került a „miniszterelnök” felirat. Orbán korábbi irodáját a portál információja szerint Kövér László házelnök használja azóta.

Orbán egyébként valamiért éppen az akkoriban költözött az új, egyébként a sajtó számára korábban forgatási lehetőséget biztosító folyosószakasz mellé, amikor onnan kirakták az újságírókat. Az ominózus folyosószakasz ugyanis éppen merőleges a korábbi sajtófolyosóra, onnan nyílik, így ha maradhattak volna ott az újságírók, garantáltan több lehetőségük lett volna kérdezni a miniszterelnöktől.

Egyébként Áder Jánosnak és a szocialista Hiller István parlamenti alelnöknek is új helyet kellett találni, mert nekik is éppen azon a folyosón volt az irodájuk, ahova most Orbán költözött

– jegyzi meg a hírportál.

168ora.hu