h i r d e t é s

Ennyit a kínai statisztikáról: Hirtelen "találtak" 1300 vírusos halottat Kínában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ennyit a kínai statisztikáról: Hirtelen "találtak" 1300 vírusos halottat Kínában

2020. április 17. - 09:24

A járvány kínai gócpontjának számító, közép-kínai Vuhan most bevallotta, az eddig beismertekkel ellentétben 1290-nel több koronavírusos áldozatról tudnak.

Ezzel a statisztika szerint a városban 3699 halált okozott a fertőzés. A kínai hivatalok ezt az egészet azzal magyarázzák, hogy a törvényekkel összhangban dolgoznak és a történelemmel szemben érzett felelősséget is érzik. 

Érdekes hozzáállás, ezzel együtt tehát az egész ázsiai országban 4632-re emelkedett a vírus miatt elhalálozottak száma.


Forrás: parameter.sk

Peking azt is bejelentette, hogy újabb vírusos eseteket jegyeznek az országban, ahogy csütörtökön is. Így Kínában összesen 82,5 ezernél is több fertőzést tartanak számon.

Ami a gazdasági helyzetet illeti, a vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal csökkent a kínai gazdaság az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest az új koronavírus-járvány megfékezését célzó, széleskörű korlátozások következtében - jelentette be pénteken Pekingben a kínai statisztikai hivatal.

A kínai bruttó hazai termék (GDP) az idei év első három hónapjában első alkalommal zsugorodott azóta, hogy 1992 első negyedévében elkezdték jelenteni Kínában a hivatalos negyedéves GDP-adatokat. Elemzők kicsivel enyhébb, 6,5 százalékos visszaesésre számítottak a gazdaságot megbénító járvány tükrében a múlt év utolsó negyedévére rekordalacsonynak számító, 6 százalékos bővülés után. (denníkn) / parameter.sk