h i r d e t é s

Energy Globe verseny: meglepően találékonyak a magyarok, ha fenntarthatóságról van szó

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Energy Globe verseny: meglepően találékonyak a magyarok, ha fenntarthatóságról van szó

2019. június 14. - 13:38

A több mint 150 pályázat közül a szakmai zsűri már választott, innentől a közönség dönt.

Szálloda, ahol a medence vizét növények tisztítják, talajszondás hőszivattyúval felszerelt régi épület, ami passzív házzá alakult, nagyvárosi elhanyagolt foghíjtelken kialakított közösségi kert, vagy éppen egy falu, ahol garázsvásáron, ökokerten keresztül vonták be az egész települést egy fenntarthatósági programba. Csak néhány az E.ON Energy Globe Magyarország 2019 döntős pályázói közül. A legkülönlegesebb hazai környezet- és energiatudatos kezdeményezéseket már kiválasztotta a zsűri, most a közönségen a sor. Bárki szavazhat a döntősökre, így dől el, hogy kik lesznek a végső nyertesek.
 
Az Energy Globe Award a fenntarthatóság és az energiahatékonyság rangos nemzetközi eseménye, amit 1999-es indulása óta ma már 177 országban – köztük Magyarországon – rendeznek meg, a győztesek pedig bejutnak a nemzetközi döntőbe. Az idei hazai megmérettetésen az E.ON 6 kategóriában kereste az innovatív, fenntartható ötleteket. A döntősök a leadott közönségszavazatok alapján nyerhetik el a kategóriadíjakat. Szavazni június 30-ig lehet, a legszerencsésebb voksolók igazi fenntartható élményt kapnak, ugyanis az egyéb nyeremények mellett 6, egyenként két hónapra szóló Nissan Leaf elektromosautó-használatot sorsolnak ki közöttük.
 
A több mint 150 pályázó közül a zsűri kategóriánként két döntős pályázatot választott. Az „Épület” kategória egyik jelöltje az Irota EcoLodge klímasemleges üdülőhelyei, melyek kizárólag a legmodernebb környezettudatos technológiákat alkalmazva, használt vagy újrahasznosítható anyagokból épültek. A természetes úszómedence vizét növények tisztítják, az épületeknek nincs CO2 kibocsátása, a meleg vizet és az áramot pedig napkollektorok és napelemek állítják elő. A kategória másik jelöltje a miskolci Bagolyvár újjáépítői, amit passzívházzá alakítottak át. A legkorszerűbb energiahatékony és környezettudatos megoldásokat alkalmazták a tervezők, mint passzívház-technológia, hővisszanyerős szellőzés, tripla üvegezésű nyílászárók, talajszondás hőszivattyú és felületfűtés.

A „Jövő” generációját meghatározó döntős projektek egyike a Pécs belvárosában lévő „Öko-Kuckó” interaktív környezetvédelmi oktatóterem, amit óvodai csoportok, iskolai osztályok, fiatalok és családok látogatnak, ahol a fenntarthatóság aktuális kérdéseit mutatják be. A Gaja Környezetvédő Egyesület korszerű természettudományos laborja is a kiválasztott projektek között van. A kezdeményezés célja, hogy általános- és középiskolás diákok szemléletét formálják és a gyakorlatban tapasztalják meg a víz, a talaj és az energiatakarékosság fontosságát. 

„Vállalat” kategóriában a nap energiáját felhasználó forradalmian új napelemes tetőcserép feltalálója, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. versenyezhet a díjért. A kategória másik jelöltje a Wattcom Villamossági Szolgáltató és Fejlesztő Kft. fejlesztése. A szellőzőmotorok szabályozásával energiahatékonnyá tették a panelépületek tetőszellőzését, egyúttal csökkentették a szellőztetőmotorok energiafogyasztását.

Magánszemélyek is jelentkezhettek az „Egyéni” kezdeményezések kategóriában. Az egyik döntős a Zöld Folt Közösségi Kert, ami Pécs belvárosában található. A kikapcsolódás, a közösségi lét és a fenntarthatóság témáihoz teremt lehetőséget a városi növénygondozás apropóján. Példát mutat, gondolkodtat, szórakoztat, fizikai teret biztosít a szabadidő egészséges és konstruktív eltöltésére. De akár a hulladékcsökkentés is kategóriadíjat érhet. Az „Újrahasználat a háztartásokban” nevű kezdeményezés olyan egyéni megmozdulás, ami másokat is a hulladék mennyiségének csökkentésére és az újrahasznosításra ösztönöz.

„Önkormányzat” kategóriában döntős jelölt BioSzentandrás, a Hernádszentandráson létrehozott ökogazdálkodási rendszer. Számtalan zöldséget, gyümölcsöt, valamint fűszernövényt termelnek, egyedi kézműves termékekkel és a rájuk épülő szolgáltatásokkal színesítik a települést. A kategória másik jelöltje a bárdudvarnoki Közösségi Önkormányzat, ahol környezetbarát közvilágítás kialakításán dolgoznak a fényszennyezés visszaszorítása érdekében, együttműködve a Valós Világítás Környezet Laboratóriummal.
 
Az átfogó győztest és az „Ötlet” kategória győztesét a zsűri választja ki és ünnepélyes díjátadó keretében jutalmazza 2019 őszén, ahol minden kategória győztese értékes nyereményt kap a díj mellé. A verseny fődíja, egy 100%-ban elektromos Nissan LEAF autó egyéves, ingyenes használata. 

A közönségszavazatokat a www.eon.hu/energy-globe oldalon, június 30-ig várják.

A szavazók között értékes nyereményeket sorsolnak ki. A fődíjak mellett (6 db elektromos Nissan LEAF használata 2 hónapra) intelligens robotporszívót, csúcskategóriás okostelefont, prémium utazóbőröndöket és műszaki áruházban beváltható vásárlási utalványokat lehet nyerni