h i r d e t é s

Elvonja az MTA pénzének egy részét a kormány

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elvonja az MTA pénzének egy részét a kormány

2018. december 06. - 14:19

HVG információi szerint közgyűlést tartott az MTA csütörtökön, kiderült, a kormány az MTA első negyedéves költségvetésének egy részét a kormány elvonja – írja a zoom.hu.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter sajtótájékoztatót tart a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlése kapcsán a minisztériumban 2018. december 6-án. Balra Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke. Forrás: MTI/Mohai Balázs

Palkovics László innovációs miniszter is hivatalos lett volna az ülésre, de végül nem jött el, csak a levelét olvasták fel. Az MTI-nek a miniszter úgy nyilatkozott ennek az okáról, hogy a testület elé olyan anyagok kerültek, amelyek méltatlanok az MTA közgyűléséhez és nem tartalmaznak olyan pontokat, amelyekkel az akadémia köztestületét terhelni kellene.

A cikk szerint a közgyűlés vita után három határozatot hozott, elfogadta az MTA honlapján már közzétett egyik dokumentumot. Az MTA tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal. A közgyűlés elvárja, hogy a kutatási hálózat finanszírozása folyamatos legyen.

Létrejön egy 14 fős bizottság, amely a kutatóintézet-hálózatot át fogja világítani, és ezután amelyik jogosult össztudományos szempontok alapján, annak legyen tervezhető a költségvetése, alapellátása azaz a kormány adjon a működéséhez elég pénzt, ne kelljen más forrásokból pénzt szerezni.

A kutatóintézet-hálózat sorsáról az akadémia dönt, ezen akkor szabad változtatni, ha a vizsgálat ezt kimondja. A közgyűlés tudomásul veszi a bizottság létrejöttét.

Lovász László MTA-elnök elmondta, Palkovics vissza akarja tartani az MTA finanszírozásának első negyedéves dologi részét, mert az akadémia szerinte nem csinál semmit. Az elnök reméli, az elvonástól való elállástól még meg tudja győzni a kormányt.

zoom.hu