h i r d e t é s

Eltávolították a tagállami lobogót Mississippi állam törvényhozásának épületéről

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Eltávolították a tagállami lobogót Mississippi állam törvényhozásának épületéről

2020. július 02. - 06:04

Az amerikai Mississippi állam törvényhozásának épületéről szerdán eltávolították a szövetségi állam eddigi lobogóját, miután a kormányzó előző nap aláírta az erről megszavazott törvényt.

Forrás: Missoula Current

Az állam fővárosában, Jacksonban lévő törvényhozási épületről 126 év óta először vonták le a zászlót, melyet sokan a rabszolgatartó korszak jelképének tartottak. A zászló bal felső sarkában az egykori konföderációs államok jelképe volt látható, piros alapon kék kereszt, az utóbbiban végig fehér csillagokkal. Ez az amerikai polgárháborúban (1861-1865) a konföderációba tömörült déli államok zászlója volt.

A helyi törvényhozás mindkét, republikánus többségű háza vasárnap szavazta meg a zászló eltávolítását, Tate Reeves republikánus kormányzó pedig azonnal jelezte, hogy aláírásával törvényerőre emeli a jogszabályt. A törvényhozók vasárnap voksoltak arról is, hogy megbíznak egy kilenctagú bizottságot az új lobogó megtervezésével. Az új zászlóról a novemberi választásokon dönthetnek majd a helyi szavazók.
Novemberben nemcsak elnököt választanak az Egyesült Államokban, hanem döntenek a szövetségi és helyi törvényhozások összetételéről, több tagállamban a kormányzó személyéről is, és sok helyen helyi kérdések is szerepelnek a szavazólapokon.

A zászló eltávolításáról egyébként már 2001-ben is szavaztak a helyi törvényhozásban, akkor azonban többségben voltak azok, akik szerint a jelkép az Egyesült Államok déli államainak történelmi örökségéhez tartozott. Így elsöprő többséggel arra voksoltak, hogy a zászló maradjon.

A májusban Minnesotában erőszakos rendőri intézkedés következtében meghalt afroamerikai George Floyd esete nyomán országos tüntetéshullám kezdődött, és nem csak a rendőri erőszak ellen, a rendőrség megreformálásért demonstráltak, hanem olyan zászlók, emlékművek, szobrok eltávolításáért is, amelyeket a rabszolgatartó korszak jelképeinek tartanak, vagy valamiképpen kötődtek ahhoz a korhoz.

Ennek jegyében jelentették be szerdán a virginiai fővárosban, Richmondban is, hogy eltávolítják a konföderációs hadsereg katonáinak emlékére emelt valamennyi emlékművet. A konföderációs hadsereg a déli tagállamok, az úgynevezett konföderáció közös serege volt az amerikai polgárháborúban. Richmond egy ideig a konföderáció fővárosa is volt. (MTI)