h i r d e t é s

Elszabadult a pokol Dél-Afrikában, komplett városok süllyedtek totális káoszba

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elszabadult a pokol Dél-Afrikában, komplett városok süllyedtek totális káoszba

2021. július 14. - 16:37

Napok óta súlyos zavargások bénítják Dél-Afrikát: több nagyvárosban is átvette az uralmat a káosz, a rendőrség tehetetlen. Már 72 ember meghalt a zavargások során és az anyagi kár milliárdos tételben mérhető.

Ihsaan Haffejee/Anadolu Agency via Getty Images

Azután robbantak ki zavargások Dél-Afrikában, hogy börtönbe zárták Jacob Zuma volt miniszterelnököt. A megmozdulások több nagyvárost teljesen megbénítottak, a Fox arról ír, hogy a harmadik legnagyobb városban, Durbanban gyakorlatilag minden egyes boltot, plázát megrongáltak és kifosztottak és Johannesburg körül is több településen eluralkodott a káosz.

A rendőrség teljesen tehetetlen: kevés a rendőr és nem mernek intézkedni nagyobb tömegek ellen az életüket féltve, illetve a börtönök is gyorsan megteltek. A dél-afrikai kormány 2500 katonát is az utcákra küldött, de a közrend nem javult érdemben. Van, ahol a helyi lakosság próbál intézkedni a fosztogatók ellen: arról is kerültek elő videók, hogy civilek lőnek a tömegbe éles fegyverekkel, illetve arról is, hogy a vagyonukat védő civilekre támadnak a zavargások résztvevői.

A BBC arról ír, hogy a kormány most célzottan próbálja őrizetbe venni a zavargások szervezőit, összesen pedig 1234 embert tartóztattak már le. A hírügynökség hozzáteszi: az Apartheid-éra óta nem volt tapasztalható ilyen súlyos zavargási hullám az országban.

A tüntetők kritikus fontosságú utak forgalmát is megbénították, így több településre nem jut be sem élelmiszer, sem a koronavírus elleni védekezéshez szükséges eszközök, oxigén. Ez pedig a dél-afrikai kormány szerint még súlyosabbá teheti a válságot. (Portfolio)