Az Uránusz a Naprendszer egyik legkülönösebb bolygója, ám eddig csupán a Voyager-2 űrszonda járt a közelében, így a megfigyelését óriástávcsövekkel és űrteleszkópokkal végezhetjük. A Chandra űrteleszkóp röntgen tartományban vizsgálja a világűrt, és először 2002-ben készített felvételt az Uránuszról, majd 2017-ben újból. A cikk ábráján ez utóbbi felvételt láthatjuk, a bolygó látható tartományban készült fotójára vetítve, így értelmezni lehet, honnan is érkezett az űrteleszkópba a bolygó felől észlelt röntgensugárzás. A rózsaszínnel jelölt röntgensugárzás mind a bolygón magán, mind a gyűrűn megmutatkozott.

No de milyen folyamat képes az Uránuszon röntgensugárzást létrehozni? E sugárzás egy része bizonyosan a Nap röntgensugárzásának visszaverődése és szóródása, azonban nem mindent lehet ezzel megmagyarázni, így legalább még egy másik forrás is szükséges. A Szaturnusz esetében a gyűrűk, melyek körül nagyenergiás töltött részecskék áramlanak, a gyűrűt alkotó szemcsékkel ütköznek, s ennek hatására a gyűrűk maguk képesek röntgen tartományban is sugárzást kibocsátani. Elképzelhető, hogy az Uránusznál is felléphet ilyen folyamat.

Az is előfordulhat, hogy az Uránusz sarki fénye járul hozzá az észlelt jelekhez. A földi sarki fényben is kialakul röntgensugárzás, illetve mérni tudjuk ugyanezt a Jupiter esetében is, nagyenergiás elektronok, ill. a Jupiternél még a nagyenergiás, pozitív töltésű ionok miatt is. Egyelőre azonban azt sem tudjuk, hogy vajon az Uránusz sarki fénye pontosan minek köszönhető. Az Uránusz tengelyferdesége olyan nagy, hogy mondhatnánk azt is, az oldalára dőlve forog, a forgástengelye közel párhuzamosan áll a Nap körüli útvonalával, ráadásul a mágneses tengelye is eltér a forgástengelyétől. Ennek következtében a sarki fényei is rendkívül komplexek és változatosak.

Ahhoz, hogy kiderüljön, a két lehetséges forrás közül melyik produkálja az Uránusz röntgensugárzását, további megfigyeléseket fognak még végezni az 1999. óta működő Chandra űrteleszkóppal. (ng24.hu)